Az első mérkőzéseket ma és holnap a Dâmboviþa megyei városban rendezik, a párharc egy hét múlva Aradon folytatódik a harmadik és a negyedik találkozóval, s ha ezek után sem avatnak bajnokot, a sorsdöntő ötödik meccsnek Tîrgoviºte ad otthont május 20-án.
A két csapat az utóbbi négy évben háromszor találkozott egymással a fináléban: kétszer a Tîrgoviºtei Municipal örülhetett, ám tavaly az aradi lányok diadalmaskodtak. Az idei elődöntőben az alapszakasz harmadik helyén záró Maros-partiak a második helyről a rájátszásba jutó Bukaresti Olimpia együttesén jutottak túl 3-1-es összesítéssel, míg a dâmboviþaiak a Sportul Studenþesc gárdáját múlták felül 3-0 arányban. Az aradiak klubvezetése elővigyázatosabb volt, mint tavaly, és a Tîrgoviºte melletti Pucioasán építette ki főhadiszállását a döntő első mérkőzései előtt. A partiumiak vezetői azért döntöttek így, mert tavaly a házigazdák nem biztosítottak edzési lehetőséget az ICIM-nek, csak az első mérkőzés reggelén. Adrian Budurean vezetőedző a tavalyi csapathoz képest idén megfiatalított kerettel vette fel a versenyt. „Tizenegy játékosunk van, a legtapasztaltabbra, Bianca Drãguºra sérülése miatt nem számíthatunk. Bízom benne, hogy pótolni tudjuk hiányát a fiatal és tehetséges játékosaink lelkesedésével és odaadásával” – nyilatkozta a szakember. A másik oldalon éppen a játékosok tapasztalatában bíznak. Az aradi Brosovszky Mónika vezérletével pályára lépő tîrgoviºteiek – miután a Román Kupa idei kiírásának döntőjében legyőzték az ICIM-et – a bajnoki fináléban is ünneplésre készülnek. „Egyértelmű célunk volt mindkét hazai trófea megszerzése. Nagyon jó csapatunk van, amely idén kiemelkedett a bajnoki mezőnyből. Kötelező a visszavágás a tavaly elbukott döntőért” – jelentette ki Gabriel Boriga, a Tîrgoviºte elnöke.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.