Hirdetés

Arab extázis és agónia két tételben

H csoport: Tunézia–Szaúd-Arábia 2-2 Az utolsó tíz percben vált igazán izgalmassá a Tunézia–Szaúd-Arábia találkozó a H csoportban.

Gazda Árpád

2006. június 15., 00:002006. június 15., 00:00

Annak ellenére, hogy a telt ház nem a pályára lépők népszerűségének, sokkal inkább az egész földgolyón eluralkodó vb-láznak volt betudható, Afrika és Ázsia képviselője megpróbált megfelelni a szurkolók elvárásainak, azt játszva, amire erejéből telt.
Tunézia ennek megfelelően „lerohanta” ellenfelét: a 3. percben Dzsaziri veszélyesen tört be a tizenhatoson belülre, ahol Tukarral ütközött, de az ausztrál Shield nem ítélt büntetőt. Az afrikaiakat ez nem keserítette el, továbbra is uralták a középpályát, és valamivel több használható labdával szolgálták ki egymást. Miután Haggi szögletből, jó helyzetből fejelte el rosszul a labdát, Dzsaziri újabb és jóval szebb pillanata következett: a 24. percben egy kapu elé küldött szabadrúgás után a védők ügyetlenkedve mentettek, a labda a Troyes csatára elé pattant, aki fél fordulatból, nyolc méterről bombázott Zaid hálójába. A hátrányba került ázsiaiak lassan átvették a kezdeményezést, eleinte nehézkesen jutottak el az ellenfél kapujáig, hogy aztán az 56. percben a jobb oldalon vezetett, három remekül összekötött átadás végén al-Kahtani az ötös sarkáról pörgesse a bal felső sarokba a labdát. Az egyenlítés feltüzelte a szaúd-arábiaiakat, akik szűk fél óra múlva megint csak három passzból ziccerbe hozták a csereként beállt nagyöreget, al-Dzsabert, aki a tehetetlen Bumnidzsel mellett laposan a bal alsóba gurított. Öt perc maradt még hátra, de az összetörtnek hitt Tunéziának ennyi is elég volt az egyenlítésre: miután Szulimani távoli, kapufáról lepattanó lövését megúszták Dzsaziriék, a hosszabbításban Dzsaidi egy jobbról beívelt labdát védhetetlenül fejelt a kapuba.

H csoport, 1. forduló: Tunézia–Szaúd-Arábia 2-2 (1-0). München, 43 ezer néző. Vezette: Shield (ausztrál). Gólszerzők: Dzsaziri (23.), Dzsaidi (93.), ill. al-Kahtani (57.), al-Dzsaber (84.) Tunézia: Bumnidzsel – Trabelszi, Dzsaidi, Haggi, Dzsemmalli – Mnari, Bouazizi (Nafti, 54.), Sedli (Godban, 69.), Namusi – Sihaui (Zdiri, 82.), Dzsaziri. Szaúd-Arábia: Zaid – Dohi, Tukar, al-Montaszari, Szulimani – Nur (Amin, 75.), Al Gamdi, Hariri, Aziz, al-Temjat (Muat, 67.) – al-Kahtani (Dzsaber, 82.).
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására

2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét

Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

2026. július 22., szerda

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról

A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát

Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát
2026. július 20., hétfő

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem
2026. július 19., vasárnap

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon

Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon

Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon
2026. július 17., péntek

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron

A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron
2026. július 17., péntek

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n

Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n
Hirdetés
Hirdetés