A szerda estére várhatóan 50 ezresre duzzadó brit drukkerhadat mintegy 6 ezer, rendőrökből és katonákból álló orosz rendfenntartó kontingens próbálja majd kordában tartani, amelynek munkáját angol rendőrtisztek is segítik.
A Vörös Ördögök teljes kerettel érkeztek az orosz metropoliszba – az FC Barcelona elleni elődöntőben összesítésben 1-0-ra diadalmaskodott csapat hőse, Paul Scholes sem hiányzott. Scholes így minden bizonnyal pályára lép a Luzsnyiki Stadionban megrendezett döntőben, amely valamelyest kárpótolná a középpályást az 1999-es balszerencséje miatt, amikor sérülés miatt kihagyta az MU által a Bayern München ellen 2-1-re megnyert emlékezetes finálét.
A manchesteriek 40 évvel ezelőtt is Európa csúcsára értek, így harmadik sikerükre készülnek a BEK-, illetve a BL-sorozatban. Ezzel szemben a Chelsea először jutott a legrangosabb európai kupasorozat döntőjébe – összesítésben 4-3-mal túljutva a Liverpoolon –, ám ez nem azt jelenti, hogy játékosai is újoncnak számítanak: Makelele 2002-ben a Real Madriddal, Andrij Sevcsenko 2003-ban az AC Milannal, Ricardo Carvalho és Paulo Ferreira pedig 2004-ben a Portóval már a végső diadal ízét is megismerte.
A mai döntő nem az első eset, hogy azonos nemzetbeli együttesek küzdenek meg a BL-serlegért: 2000-ben két spanyol, a Real Madrid és a Valencia, míg három évvel később két olasz, az AC Milan és a Juventus csatázott a végső sikerért. Az angolokkal ez most először történik meg, bár tavaly már közel jártak hozzá, hiszen az elődöntőben akkor is érdekelt volt a Manchester United, Liverpool, Chelsea alkotta hármas, csakhogy a „kakukktojás” AC Milan elorozta előlük a trófeát.
A két angol csapat korábban a hazai porondon már háromszor is megmérkőzött egymással valamilyen rangos serlegért. Az első, 1994-es összecsapást 4-0-ra nyerték a manchesteriek az FA-kupa fináléjában, 2007-ben pedig a Chelsea diadalmaskodott hosszabbítás után a kupadöntőben. A 2007/2008-as angol futballidény szintén MU–Chelsea párharccal kezdődött: a Szuperkupában büntetőkkel a Vörösök nyertek. A legutóbbi bajnoki találkozókon 2-0-s manchesteri siker után Londonban 2-1-es Chelsea-győzelem következett. Az MU-nak a Premier League-ben nem csak a Kékek elleni mérlege kedvezett, hiszen az utolsó fordulóban a bajnoki címet is bebiztosították a végül kétpontos lemaradással mögöttük zárt Chelsea kárára. A két csapat egyébként eddig összesen 147 mérkőzést vívott egymással Angliában: 65 manchesteri siker mellett 40 Chelsea-győzelem, illetve 42 döntetlen született.
P. A.
A BEK-, illetve BL-döntő múltja
Az 1956 óta eddig lejátszott BEK-, majd BL-finálékban a spanyol és az olasz csapatok szerepeltek a legeredményesebben 11-11 diadallal, de az angolok – a Manchester United vagy a Chelsea révén – ezúttal biztosan utolérik őket. Spanyolországból a Real Madrid kilenc, az FC Barcelona két sikerrel büszkélkedhet. Az olaszok közül az AC Milan hét, az Internazionale és a Juventus két-két alkalommal bizonyult a legjobbnak. Anglia képviseletében az FC Liverpool öt, a Nottingham Forest és az idén is érdekelt Manchester United két-két, míg az Aston Villa egy győzelmet szerzett.
Német klub eddig hatszor nyert: a Bayern München négyszer, a Hamburger SV és a Borussia Dortmund egyszer-egyszer. Ugyanennyi diadalt arattak holland együttesek: az Ajax Amszterdam négy, a Feyenoord és a PSV Eindhoven egy-egy idényben volt a legjobb. Portugália négy (Benfica 2, FC Porto 2), míg Franciaország (Olympique Marseille), Románia (Steaua), Jugoszlávia (Crvena Zvezda) és Skócia (Celtic Glasgow) egy-egy győzelmet ünnepelhetett.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
Búcsúzott a nemzetközi szerepléstől a Nagyváradi VSK, miután a férfi vízilabda Eurokupa negyeddöntőjének szombati visszavágóján hazai medencében is kikapott a BVSC együttesétől.