Hirdetés

Amerikai futball: lelkesedésre épülő toborzó Váradon

•  Fotó: bihoreanul.ro

Fotó: bihoreanul.ro

Edzőt és játékosokat keres a Nagyvárad Stars amerikaifutball-csapata, hogy „kispályás” gárdából az országos bajnokság tagjává válhasson.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2015. november 04., 13:222015. november 04., 13:22

„Nem akarok pesszimista lenni, de ahhoz még idő kell, hogy a bajnokságban pályára léphessünk. Legalább 20 játékosra és ugyanannyi felszerelésre lenne szükségünk” – vázolta lapunknak Antonio Ari, a sportidentitását nemrég hivatalosító klub elnöke.

Jelenleg ugyanis öszszesen csak öt-hét aktív tagjuk és öt teljes védőfelszerelésük van. Részben ez utóbbi hiánya miatt is széledtek szét azok a lelkes kezdők, akik még 2012-ben a Körös-parti városban „elvetették magvait” a tengerentúlon népszerű sportágnak. „Akkor egy barátságos mérkőzést játszottunk az akkori bajnoki ezüstérmes, majd sorozatban két bajnoki címet szerző Kolozsvári Crusadersszel, de önfinanszírozással nem egyszerű a folyamatosságot biztosítani” – magyarázta.

Egy használt felszerelés nagyjából 150 eurónal kezdődik, egy újért pedig már 200-250 euró feletti összeget kell kifizetni, ezért a még aktívan focizó váradiak jelenleg is egymással cserélgetik a pályára lépéshez elengedhetetlen öltözéket. A meglévő tagok ugyanis mind szenvedélyből űzik a sportot, önköltségen, szabadidős tevékenységként gyűlnek össze az állami egyetem kispályáján edzeni.

„Egy edző viszont nagyon sokat segítene” – vallja ugyanakkor Ari, aki mivel tisztában van azzal, hogy Váradon szinte lehetetlen amerikai futballban tapasztalt szakembert találnia, megelégedne egy olyan elhivatott, sportban járatos személlyel is, aki hajlandó lenne tanulni és hozzájárulni az együttes összeállításához.

„Például egy rögbiedző sokat segíthetne, még akkor is, ha a két sportág eltérő, de mindkettő kontaktsport. Megtaníthatná az újonnan érkezőket arra, hogy leküzdjék az ütközéstől való félelmüket” – magyarázta a klubvezető. Szerinte ha lenne edzőjük, akkor könnyebben találnának játékosokat is, és lévén, hogy a sportminisztérium már elismeri őket, talán már némi pénzügyi támogatást is tudnának szerezni ahhoz, hogy versenyezni tudjanak. Mint megtudtuk, a gyermekek részéről lenne ugyan érdeklődés, de junior csapat létrehozásához még nincs lehetőségük, hiszen egyelőre az országos szövetség is a sportminisztérium elismerésére vár. Képzések és tanfolyamok központi szervezésére csak azt követően lehet számítani.

Kérdésünkre jelezte, hogy voltaképp ők maguk is úgy tanulták a sportot, ahogy régebben a mesterségeket: hagyomány útján. A tapasztaltabbak átadták ismereteiket az újonnan érkezőknek. „Mi is más csapatok játékosaitól, edzőitől tanultunk. Amikor Békéscsabán játszottam, amerikai profi edzőtől tanulhattam. Három játékosunk pedig az elmúlt szezonban a magyar bajnokságot nyerte meg a Debrecen csapatával” – ecsetelte.

Magyarországon ugyanis már korábban teret hódított az amerikai futball, ezért nyilván a váradiak is szeretnének majd valamilyen formában együttműködni a határon túli klubokkal. Csakhogy ehhez csapat kell, Ari pedig azon dolgozik, hogy ez megvalósuljon, hiszen bevallása szerint mindnyájan azt szeretnék, ha a Stars is olyan népes klubbá válna, mint amilyen például a Kolozsvári Crusaders, a Marosvásárhelyi Monsters, a Resicabányai Locomotives, a Temesvári 89ers vagy a két bukaresti alakulat, a Rebels és a Warriors.

Versenysport szenvedélyből

Ez utóbbi együttesek alkották ugyanis a Romániában 2010 óta megrendezendő amerikai focibajnokságot az elmúlt idényben. A címvédő a sorozatban kétszeres bajnok Bucharest Rebels, amely a RoBowlra keresztelt döntőben a mexikói Rafael Ruiz által edzett Kolozsvári Crusaderst győzte le a nyáron zárult szezonban.

„Nyilván nekik már több tapasztalatuk van, de profi szinten még ők sem űzik, mint ahogyan általában véve, egész Európában nem nevezhető a szó szigorúan vett értelmében profinak az amerikai futball” – magyarázta Silviu Duţă, az amerikai futballcsapatok országos ligájának nemrég megválasztott elnöke (LEFA). Mint magyarázta, még a bajnokság részvevői is pusztán szenvedélyből versenyeznek, mint ahogyan a játékvezetők is ingyen bíráskodnak a meccseken. „Voltaképp ez az alap, ez a legfontosabb” – állapította meg.

A 2016-os szezon várhatóan március második felében kezdődik majd, de végleges döntést csak a november végére, december elejére tervezett nagyszebeni találkozójuk alkalmával hoznak. Addig még a részt vevő csapatok kiléte is bizonytalan, mert bár a ligavezető számít az elmúlt idényben pályára lépett nyolc együttesre, Nagyváradhoz hasonlóan más városokban is vannak csapatalkotási tervek, csak még nem tudni, hogy lesz-e elegendő játékosuk ahhoz, hogy majd pályára lépjenek.

Fejlődést remélnek

A felszerelés hiánya is akadály lehet, de Duţă rámutatott, hogy az olyan klubok, mint amilyen a Crusaders vagy a Rebels, már biztosítani tudják azt, és a liga is arra törekszik, hogy ezt az akadályt teljesen kiküszöbölje. „Az amerikai labdarúgás fejlődése Romániában elérte azt a szintet, amelyet hivatalos sportszövetség nélkül meg lehet valósítani. Jelenleg ennél többet nem tehetünk, de ha lezárul az engedélyeztetési procedúra, akkor már nagyobb lépésekkel haladhatunk előre” – magyarázta.

A sportágat ugyanis három évvel ezelőtt ismerte el a szakminisztérium, ezért a törvény alapján most jött el az ideje annak, hogy a jogi procedúrát folytassák. Ehhez már van elegendő klub Romániában, így kérvényezni tudják a sportszövetségük hivatalos elismerését. Az eljárás lezárultáig még legalább egy fél évet várni kell, de azt követően már lehetőségük lesz különböző programokban és projektekben részt venni, illetve tervezni.

Duţă hangsúlyozta, hogy utána már a nemzetközi szövetségben is hivatalos tagokká válhatnak, és mindez összességében nagyot lendíthet a sportág romániai megítélésében. „Sokan vannak, akik szeretnék az amerikai futballt fejleszteni, még az elején járunk, de innentől már csak felfelé vezet az út. Egy stabilan beágyazódott sportág lesz nálunk” – közölte bizakodva a ligavezető.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
2026. március 28., szombat

Vízilabda: átgázolt a Nagyváradi VSK-n a budapesti vasutascsapat

Búcsúzott a nemzetközi szerepléstől a Nagyváradi VSK, miután a férfi vízilabda Eurokupa negyeddöntőjének szombati visszavágóján hazai medencében is kikapott a BVSC együttesétől.

Vízilabda: átgázolt a Nagyváradi VSK-n a budapesti vasutascsapat
Hirdetés
Hirdetés