
Fotó: Rompres
Igaz, a többi pilóta számára sem volt sétagalopp a futam: bár a rajtnál az élről induló Kimi Räikkönen (Ferrari) megőrizte helyét, és csapattársa, Felipe Massa pedig bevágott Fernando Alonso (McLaren) elé, a hirtelen jött zápor mindenki számításait felborította. Az első kör végén máris jöttek ki a boxba a versenyzők, de a kerékcserék ellenére egymást követték az ütközések, kicsúszások, ennek nyomán bejött a safety car, majd a harmadik körben leintették a futamot. Az ismételt rajtnál, melyet a biztonsági autó vezetett fel több körön keresztül, az élete első Forma–1-es versenyén szereplő német Markus Winkelhock (Spyker) autózott az élen, mögötte Massa, Alonso volt a sorrend, Räikkönen hetedikként haladt. Hamilton azonban gumiproblémák miatt a mezőny végén ragadt. Winkelhockot a biztonsági autó távozását követően hamar lehagyták a nagymenők, de a 34. körben Räikkönen is búcsúzni kényszerült: már a harmadik helyen autózott, amikor Ferrarija leállt. Az élen külön csatát vívott Massa és az őt követő Alonso, és a spanyol vb-címvédő öt körrel a vége előtt agresszíven megelőzte a brazil pilótát. A végül másodiknak befutott Massa a díjátadás előtt emiatt szóváltásba is keveredett a McLaren versenyzőjével. Ez azonban mit sem változtatott azon, hogy a vb-pontversenyben Alonso két pontra megközelítette a dobogóról először lemaradt, végül kilencedik Hamiltont.
K. Cs.
Európa Nagydíj, pontszerzők: 1. Fernando Alonso (spanyol, McLaren–Mercedes), 2. Felipe Massa (brazil, Ferrari), 3. Mark Webber (ausztrál, Red Bull–Renault), 4. Alexander Wurz (osztrák, Williams–Toyota), 5. David Coulthard (brit, Red Bull– Renault), 6. Nick Heidfeld (német, BMW–Sauber) 7. Robert Kubica (lengyel, BMW–Sauber), 8. Heikki Kovalainen (finn, Renault). A világbajnokság állása, pilóták: 1. Lewis Hamilton (brit, McLaren–Mercedes) 70, 2. F. Alonso 68, 3. F. Massa 59, 4. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 52, 5. N. Heidfeld 36, 6. R. Kubica 24, 7. Giancarlo Fisichella (olasz, Renault) 17, 8. H. Kovalainen 15, 9. A. Wurz 13, 10. M. Webber 8, 11. D. Coulthard 8, 12. Jarno Trulli (olasz, Toyota) 7, 13. Nico Rosberg (német, Williams) 5, 14. Takuma Szato (japán, Super Aguri) 4, 15. Ralf Schumacher (német, Toyota) 2, 16. Sebastian Vettel (német, BMW– Sauber) 1, 17. Jenson Button (brit, Honda) 1. Konstruktőrök: 1. McLaren 138, 2. Ferrari 111, 3. BMW–Sauber 61, 4. Renault 32, 5. Williams 18, 6. Red Bull 16, 7. Toyota 9, 8. Super Aguri 4, 9. Honda 1.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.