Állva hagyták a Nagyszalontát

Visszavette a vezetést a Gaz Metan, tapad a Bihar FC és az U Míg a B osztály III. csoportjának éllovasa, a Nagyszalontai Liberty a 24. fordulóban tehetetlenül töltötte a pihenőnapját, mindhárom üldözője begyűjtötte a győzelemért járó három pontot.

Páva Adorján

Páva Adorján

2006. május 08., 00:002006. május 08., 00:00

Labdarúgás
Szászmedgyesen használt az edzőcsere – resicabányai sikerével Varró Sándor csapata, a Gaz Metan visszafoglalta vezető helyét a táblázaton. A Bihar FC saját közönsége előtt három góllal verte a kiesés ellen küzdő Szatmárnémeti Olimpiát, és jobb gólarányának köszönhetően már a második helyen áll, egyetlen ponttal lemaradva a medgyesiek mögött.
Az U továbbra is versenyben van az A osztályos helyekért, miután meggyőző módon verte a Lupényi Minerult. A kolozsváriak mellett szól, hogy az első két helyezettnek még állnia kell egy-egy fordulót a Zilahi Armãtura visszalépése miatt, így Leo Grozavu csapata eséllyel pályázik az első két hely valamelyikére. A táblázat második felében még egyik csapat sem érezheti biztonságban magát. Az utolsó helyezett Nagyszentmiklós győzelmének köszönhetően magával ránthatja az UTA-t is a C osztályba, míg a Gyulafehérvár besztercei sikerével közelebb került a megmenekülést jelentő 9. helyhez.


B osztály, 24. forduló, III. csoport: Nagyváradi Bi-har FC–Szatmárnémeti Olimpia 3-0 (Lupuþ 20., D. Muscã 38., Ad. Voiculeþ 76.), Resicabányai FCM–Szászmedgyesi Gaz Metan 1-4 (Cl. Balaci 50. – 11-esből, ill. Burean 3., Hobãu 27., Sanda 59., Vancea 73. ), Dési Unirea–Aranyosgyéresi IS 1-0 (Gorga 92.), Temesvári CFR–Vajdahunyadi Corvinul 4-1 (Gheju 3., 17. – 11-esből, Mitici 58., M. Rotaru 80., ill. Irina 76.), Nagyszentmiklósi Unirea–Aradi UTA 2-1 (Uftineanþ 32., Rupa 80., ill. Georgiu 92.), Kolozsvári U–Lupényi Minerul 3-1 (D. Goga 6., 14., 78., ill. Bãlãu 69.), Besztercei Gloria II–Gyulafehérvári Unirea 0-1 (E. Cristea 80.). A Nagyszalontai Liberty állt. A többi erdélyi csapat eredményei, I. csoport: Négyfalusi Precizia–Galaci Dunãrea 0-1, FC Botoºani–Brassói FC 1-2. A Brassói Forex állt. II. csoport: Giurgiui Dunãrea–Nagyszebeni FC 1-0.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 09., kedd

Ronaldóék ellen is vezettek, ám nem szereztek pontot Szoboszlaiék

Magyarország labdarúgó-válogatottja 3-2-re vereséget szenvedett Portugáliától Budapesten a világbajnoki selejtezősorozat keddi játéknapján, az F csoport második fordulójában.

Ronaldóék ellen is vezettek, ám nem szereztek pontot Szoboszlaiék
2025. szeptember 09., kedd

Magyarországon is szobrot kapott a négyszeres olimpiai bajnok székely tornászlegenda

Felavatták kedden a román színekben négyszeres olimpiai bajnok Szabó Katalin szobrát, amelyet Székesfehérváron az Olimpiai Parkban, a helsinki játékokon 16 aranyérmet nyert magyar sportolók emlékét megörökítő alkotás mellett állítottak fel.

Magyarországon is szobrot kapott a négyszeres olimpiai bajnok székely tornászlegenda
2025. szeptember 08., hétfő

Szoboszlai: azonnal aláírnám a döntetlent Portugália ellen

A csapatkapitány Szoboszlai Dominik kiegyezne azzal, ha a magyar labdarúgó-válogatott kedden hazai pályán döntetlent érne a portugálok ellen a 2026-os világbajnokság selejtezősorozatában.

Szoboszlai: azonnal aláírnám a döntetlent Portugália ellen
2025. szeptember 06., szombat

Kétgólos előnyt adott el a magyar labdarúgó-válogatott Dublinban

Két góllal vezetett, mégis döntetlent játszott Marco Rossi együttese Írország ellen a 2026-os világbajnokság szombat esti selejtezőmérkőzésén. A magyar labdarúgó-válogatott a második félidő nagy részében emberhátrányban játszott.

Kétgólos előnyt adott el a magyar labdarúgó-válogatott Dublinban
2025. szeptember 06., szombat

Marco Rossi: nüanszok dönthetnek a szombati ír-magyar meccsen

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint nüanszok dönthetik el szombaton a magyar labdarúgó-válogatott írországi rajtját a világbajnoki selejtezősorozatban.

Marco Rossi: nüanszok dönthetnek a szombati ír-magyar meccsen
2025. szeptember 05., péntek

Kulcsfontosságú meccsel indít a világbajnokságra áhítozó magyar fociválogatott

Az erőviszonyokat tekintve talán a legfontosabb mérkőzéssel kezdi meg a 2026-os világbajnokság selejtezősorozatát a magyar labdarúgó-válogatott, amely 1986 után juthat ki ismét a sportág legnagyobb seregszemléjére.

Kulcsfontosságú meccsel indít a világbajnokságra áhítozó magyar fociválogatott
2025. szeptember 04., csütörtök

Hiába BL-bíró, Kovács István a Szuperligában csak középmezőnyben keres

Meglepő nevek vezetik a romániai játékvezetők idei kereseti listáját: egy nem FIFA-kerettag bíró kapta a legtöbb pénzt.

Hiába BL-bíró, Kovács István a Szuperligában csak középmezőnyben keres
2025. szeptember 04., csütörtök

BL-győztest igazolt a Kolozsvári CFR

A Kolozsvári CFR labdarúgóklub szerda este a Facebook-oldalán jelentette be, hogy átigazolta a neves francia védőt, Kurt Zoumát.

BL-győztest igazolt a Kolozsvári CFR
BL-győztest igazolt a Kolozsvári CFR
2025. szeptember 04., csütörtök

BL-győztest igazolt a Kolozsvári CFR

2025. szeptember 03., szerda

Gőzerővel készül a magyar labdarúgó-válogatott az írek ellen

Nagy Zsolt, a magyar labdarúgó-válogatott szélsője szerint mindenki tisztában van az írek otthonában sorra kerülő világbajnoki selejtező súlyával.

Gőzerővel készül a magyar labdarúgó-válogatott az írek ellen
2025. augusztus 31., vasárnap

Szoboszlai álomszerű góljával nyert a Liverpool

Szoboszlai Dominik szabadrúgásból szerzett góljával a Kerkez Milost is soraiban tudó, címvédő Liverpool 1-0-ra nyert a vendég Arsenal ellen az angol labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójának vasárnapi rangadóján.

Szoboszlai álomszerű góljával nyert a Liverpool