Hirdetés

Állva hagyták a mezőnyt

•  Fotó: Rompres

Fotó: Rompres

Forma–1 - Kettős McLaren-győzelem a Ferrari „pályáján” A száguldó cirkuszt behálózó kémügy árnyékában aratott kettős győzelmet a McLaren a Ferrari hazai pályájának számító Monzában. A hétvégi Olasz Nagydíjon Fernando Alonso rajtolt az első helyről, és a vb-címvédő spanyol könnyedén lépett meg a mezőnytől, ám a mögüle induló csapattársa, a vb-pontversenyben vezető Lewis Hamilton nagy csatát vívott a brazil Felipe Massával (Ferrari).

2007. szeptember 10., 00:002007. szeptember 10., 00:00

Bár Massa egyszer már Hamilton elé került, a brit végül egy kanyart levágva a füveságyról előzte vissza Massát. Elhúzni azonban nem tudott, mert az időmérőn is hibázó skót David Coulthard a biztonsági falnak ütközött, és emiatt bejött a biztonsági autó. A verseny öt kör elteltével folytatódhatott, és a két McLaren alaposan ellépett a többiektől. Az üldözők közül Massa már a kilencedik körben kiállt a bokszba, de amint az kiderült, hiába, hiszen váltóhiba miatt fel kellett adnia a küzdelmet. Az „ezüstnyilak” boxkiállása viszont semmiben sem változtatta meg a felállást: Alonso biztosan őrizte az első helyet. A másik ferraris pilótán, Kimi Räikkönenen az olasz istálló egykiállásos boxtaktikája sem segített. A finnt csak 27 körrel a vége előtt rendelték ki először, és a Ferrari mérnökeinek számolgatásai annyiban bejöttek, hogy Hamilton második kiállása közben Räikkönen bejött a brit elé – Alonso közben óriási tempóval szerzett magának behozhatatlan előnyt –, ám a fiatal szigetországi tehetség egy körrel később már vissza is vette a második helyet. Ezt követően már semmi sem veszélyeztette a kettős McLaren-diadalt, Alonso pedig sikerével három pontra megközelítette csapattársát a vb-pontversenyben. „Amíg az elmúlt két-három évben akadt olyan pálya, ahol többször is én lettem a legjobb, Monza azok közé tartozott, ahol még sohasem győztem, így mindent meg akartam tenni azért, hogy végre itt is sikerüljön az első hely megszerzése” – mondta a futam után Alonso.

Olasz Nagydíj, pontszerzők: 1. Fernando Alonso (spanyol, McLaren–Mercedes), 2. Lewis Hamilton (brit, McLaren-Mercedes), 3. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari), 4. Nick Heidfeld (német, BMW–Sauber), 5. Robert Kubica (lengyel, BMW–Sauber), 6. Nico Rosberg (német, Williams), 7. Heikki Kovalainen (finn, Renault), 8. Jenson Button (brit, Honda). A pontverseny állása, pilóták: 1. L. Hamilton 92 pont, 2. F. Alonso 89, 3. K. Räikkönen 74, 4. Felipe Massa (brazil, Ferrari) 69, 5. N. Heidfeld 52, 6. R. Kubica 33, 7. H. Kovalainen 21, 8. Giancarlo Fisichella (olasz, Renault) 17, 9. Alexander Wurz (osztrák, Williams) 13, 10. N. Rosberg 12, 11. Mark Webber (ausztrál, Red Bull) 8, 12. David Coulthard (brit, Red Bull Racing) 8, 13. Jarno Trulli (olasz, Toyota) 7, 14. Ralf Schumacher (német, Toyota) 5, 15. Szato Takuma (japán, Super Aguri) 4, 16. J. Button 2, 17. Sebastian Vettel (német, Toro Rosso) 1. Konstruktőrök: 1. McLaren 166, 2. Ferrari 143, 3. BMW–Sauber 86, 4. Renault 38, 5. Williams 25, 6. Red Bull Racing 16, 7. Toyota 12, 8. Super Aguri 4, 9. Honda 2.


Fernando Alonso levelét megírta
A kétszeres világbajnok Fernando Alonso, a McLaren-Mercedes spanyol pilótája elküldte azokat a dokumentumokat, amelyeket a Forma–1-es kémügy kapcsán kért tőle a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA). A FIA együttműködésre szólította fel a McLaren-Mercedes pilótáit a kémügy tisztázása érdekében. Max Mosley, a FIA elnöke ugyanolyan tartalmú írást küldött a címvédő Alonsónak, az idei pontversenyben vezető Lewis Hamiltonnak és a tesztpilótának, Pedro de la Rosának. Ebben a sportvezető ígéretet tesz arra, hogy a versenyzőket semmilyen hátrány nem éri, ha együttműködésükkel segítik az ügy tisztázását, és elárulják, milyen információkhoz jutottak hozzá a Ferrari titkos fejlesztési terveiből. Mosley levelében figyelmeztette őket, ha később derül fény arra, hogy érintettek az ügyben, de ezt nem vallották be, komoly szankciókra számíthatnak. A sportvezető levelét azzal zárta, hogy olyan információk birtokába jutott, melyek alapján feltételezhető, hogy a McLaren-Mercedes pilótái sokat tudnak erről az ügyről. Azt egyelőre nem tudni, hogy Hamilton vagy de la Rosa válaszolt volna Mosleynak. A német Auto und motorsport című szaklap szerint Alonso és de la Rosa keveredett bele a kémbotrányba. Az újság szerint a tesztpilóta e-mailen küldött el fontos részleteket a Ferrari fejlesztési terveiről Alonsónak. A kémügyben Nigel Stepney, a Ferrari korábbi technikai fejlesztésekért felelős mérnöke 780 oldalas dokumentumot adott át Mike Coughlannek, a McLaren-Mercedes azóta már menesztett vezető mérnökének. Az anyag a Ferrari titkos fejlesztési terveit tartalmazta. A modenai ügyészség bejelentette, hogy nyomozást indított Ron Dennis csapatfőnök és további munkatársak ellen.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés