Mozgalmas hetet zárt Denis Alibec: a 26 éves román válogatott csatár elhagyta az Astra Giurgiut, és a Steauához igazolt, pénteken pedig 2016 legjobb játékosává választotta a romániai profi és amatőr labdarúgók egyesülete (AFAN) az első három osztályban érdekelt focisták és edzők szavazatai alapján.
2017. január 08., 14:282017. január 08., 14:28
Alibec – aki mintegy 2 millió euróért vált klubcsapatot – a Calatis Mangalia együttesében kezdte pályafutását, majd ifiként a Steauához került, onnan pedig a Konstancai Farulhoz. Itt figyelt fel rá 2009-ben az olasz Inter, amelynél viszont nem jutott jelentős szerephez. Kölcsönjátékosként megfordult a Mechelenben, a Viitorulnál és a Bolognában, majd 2014-ben megvette az Astra.
A jelenlegi bajnoki címvédő, anyagi gondokkal küszködő giurgiui csapatban szárnyalni kezdett: 83 mérkőzésen 41 gólt lőtt, és 2015-ben bekerült a válogatottba is, amelynek színesien hat összecsapáson egyszer volt eredményes. A jelenlegi szezonban 13 találkozón lépett pályára és 3 találatot jegyez. Denis Alibecet a román futball decemberi gáláján is az év játékosává választották.
A motiváció legtöbbször hirtelen felindulásból fakad, hosszú távon viszont a fegyelem az, ami fenntartja az állandó fejlődést – vallja Kisjancsi András, aki nemrég korcsoportjában első, összesítésben pedig negyedik helyen végzett egy kerékpárversenyen.
A Nagyváradi VSK vízilabdacsapata nyerte a Román Kupát, miután a szombat esti döntőben 14-9 arányban legyőzte a bukaresti Dinamo együttesét. A nagyváradi pólósok egy héttel ezelőtt elhódították a Szuperkupát is.
Pénteken kezdődik a jégkorong Erste Liga 18. idénye, amelyben már nem vesz részt az osztrák bázisú bajnoksághoz csatlakozó Ferencváros, így szakértők szerint az erdélyi csapatok számítanak esélyesnek.
Magyarország labdarúgó-válogatottja 3-2-re vereséget szenvedett Portugáliától Budapesten a világbajnoki selejtezősorozat keddi játéknapján, az F csoport második fordulójában.
Felavatták kedden a román színekben négyszeres olimpiai bajnok Szabó Katalin szobrát, amelyet Székesfehérváron az Olimpiai Parkban, a helsinki játékokon 16 aranyérmet nyert magyar sportolók emlékét megörökítő alkotás mellett állítottak fel.
A csapatkapitány Szoboszlai Dominik kiegyezne azzal, ha a magyar labdarúgó-válogatott kedden hazai pályán döntetlent érne a portugálok ellen a 2026-os világbajnokság selejtezősorozatában.
Két góllal vezetett, mégis döntetlent játszott Marco Rossi együttese Írország ellen a 2026-os világbajnokság szombat esti selejtezőmérkőzésén. A magyar labdarúgó-válogatott a második félidő nagy részében emberhátrányban játszott.
Marco Rossi szövetségi kapitány szerint nüanszok dönthetik el szombaton a magyar labdarúgó-válogatott írországi rajtját a világbajnoki selejtezősorozatban.
Az erőviszonyokat tekintve talán a legfontosabb mérkőzéssel kezdi meg a 2026-os világbajnokság selejtezősorozatát a magyar labdarúgó-válogatott, amely 1986 után juthat ki ismét a sportág legnagyobb seregszemléjére.
Meglepő nevek vezetik a romániai játékvezetők idei kereseti listáját: egy nem FIFA-kerettag bíró kapta a legtöbb pénzt.
szóljon hozzá!