Hirdetés

„Kivont karddal” száll harcba a VSK a Román Kupáért

„Motiváltnak érzem a fiúkat, kivont karddal nekik megyünk" – nyilatkozta a Krónikának Kádár Kálmán, a Nagyváradi VSK férfi vízilabdacsapatának vezetőedzője a Brassóban csütörtökön kezdődő Román Kupát illetően.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2016. február 03., 16:132016. február 03., 16:13

Bár a tornán az élvonal teljes mezőnye megmártózik a medencében, az országos bajnok legnagyobb riválisa változatlanul a Steaua marad, amelynek tavaly épp a Cenk alatti városban sikerült elhódítania a kupát a Sebes-Körös-partiaktól. „Emiatt is szeretnénk visszavágni, és a bajnokságban a tavalyi év végén ellenük elszenvedett két vereségért is\" – magyarázta a szakvezető, emlékeztetve arra, hogy a bukaresti „bakáknak” az alapszakasz félidejében épp Váradon sikerült tőlük pontot rabolniuk.

Az előttük álló meccsek előkészítésére viszont nem sok ideje volt Kádárnak, hiszen a válogatott programja miatt mindössze múlt szerda óta tudott a teljes keretével edzeni. Feladatát nehezíti, hogy Mihnea Gheorghe fájlalja a vállát, Gheorghe Duncára pedig négymeccses eltiltása miatt nem számíthat a kupában. Figyelmeztetett, hogy bár a szerb Gojko Pjetlovics személyében valóban világ- és Európa-bajnok kapus adhat pluszmotivációt a csapatának, de a Steaua román válogatott hálóőre, Dragoș Stoenescu is kiváló, az elmúlt tizenöt év alatt alaposan kiismerte a hazai pólósokat.

A csoportkörben azonban még nem fognak szembekerülni, hiszen a VSK a B csoportban sorrendben az Arad, a Nagyváradi Crișul és a házigazda Sportul Studențesc alakulatával találkozik, míg az A kvartettbe sorsolt Steauának a Rapidon, a Kolozsváron és a Dinamón kell átverekednie magát, hogy az első két hely valamelyikéről továbblépjen a szombati elődöntőbe. Utóbbi két meccset 10.30, illetve 12 órától majd a Digi Sport is élőbe közvetíti, akárcsak a vasárnap 11.30-kor keződő finálét.

A hétvége programját egy szombat koraesti pólógála teszi teljessé, amelyen a sportág egykori kiválóságai – köztük Kádár Kálmán – és még aktív vízilabdázókból álló válogatottak tartanak bemutatómeccset a közönségnek.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés