Hirdetés

„Kivégezte” a bíró a Steauát?

„Országos szégyen, hogy így bíráskodj 2015-ben” – háborodott fel Valeriu Argăseală, a Steaua labdarúgóklubjának elnöke, miután Sebastian Colţescu játékvezető érvénytelenítette a címvédő csapat három gólját a Giurgiui Astra elleni, 2-0-s vereséggel zárult bajnoki mérkőzésen. 

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2015. augusztus 13., 19:512015. augusztus 13., 19:51

A hétközi hatodik fordulóban szerda este vendég bukarestiek először az ötödik percben találtak be a kapuba, de Papp fejesét támadószabálytalanság miatt nem adták meg. A hátvéd Junior Moraissal akadt össze miután a labdát a levegőben a hálóba küldte. A 21. percben Adrian Popa iratkozott fel a gólszerzők listájára, de a partjelző lesen találta azt a Hamrount, aki amúgy nem ért hozzá a labdához és nem befolyásolta a helyzetet.

A harmadik Steaua gólt a 75. percben Tadé fejelte be, de ezt ismét les miatt érvénytelenítették. A craiovai játékvezető vitatott döntései között jegyzik azt is, amikor sárga lappal kegyelmezett meg a Steaua-hátvéd Guilhermének egy durva belemenéséért, valamint Budescunak a kapus elleni szabálytalanságáért. Az Astra különben egy Budescu-Oros labdaváltást követően Alibec góljával szerzett vezetést az 51. percben, majd egy – a Filip Morais elleni szabálytalanság miatt, egyesek szerint könnyen megítélt – büntetőből Budescu állította be a végeredményt a 61. percben.

Amíg a civil fórumokon megoszlanak a vélemények, addig a szakemberek többsége valóban téves ítéletnek tartja a gólok érvénytelenítését. Még Marius Şumudică, az Astra edzője is úgy érzete, hogy ellenfele hátrányos helyzetben volt. „Többször az Astra volt hátrányos helyzetben, ma fordult a kocka. Láttam Argăseală urat kiabálni, de valószínűleg, hogy én is ugyanezt tettem volna a helyében” – vallotta be.

A Steaua leendő ellenfele az Európa Liga-selejtezőben, a Rosenborg másodedzője, Erik Hotum a helyszínen követte figyelemmel az eseményeket és a DigiSport-nak nyilatkozva pechesnek nevezte a bukarestieket. „Nem nagyon értettem, hogy miért nem volt érvényes az első félidőben szerzett góljuk. Nyugodtan nyerhettek volna” – fogalmazott.

A steauásoknak egyébként már a meccs előtt problémája akadt, mert Colţescu nem engedte pályára lépni a Kolozsvári CFR-től igazolt Munirut, akinek bár érvényes orvosi engedélye volt, a Bajnokok Ligája-selejtezőben sem volt gondja a szerepléssel, de a játékos kártyája nem volt aktualizálva. Mirel Rădoi először még azt nyilatkozta, hogy a futballista nem érezte teljesen épnek magát a játékhoz, ugyanakkor a meccs után elismerte, hogy mivel nincs teljesen napirenden a szabályokkal, nem akart kockáztatni egy utólagos vereséget a zöld asztalnál.

Colţescu különben nem most került először a középpontba: az elmúlt szezon végén például az Astra Marosvásárhely elleni mérkőzésén nem vette észre, hogy a piros lapot kapott Morais a pályán maradt, júliusban pedig a Viitorul–CFR összecsapáson hozott két, többek által tévesnek tartott ítélete miatt érték bírálatok. Argăseală ezúttal jelezte, hogy kérni fogja Colţescu és asszisztenseinek a kizárását, de még a játékvezetői testületet vezető Kyros Vassarastól is lemondást vár a történtek miatt. „Rendet kell tennünk végre” – állapította meg.

A játéknap Craiova–Viitorul összecsapása 2-1-es vendégsikerrel zárult, így Gheorghe Hagi tanítványai az összesítettben egy ponttal megelőzték mind a Steauát, mind azt a Marosvásárhelyi ASA-t, amelynek erejéből csak egy gól nélküli döntetlenre futotta hazai pályán az újonc Temesvári Polival szemben.

A hatodik forduló csütörtöki lapzártánk után zárult, de hétvégén már a hetedik fordulót rendezik ASA–Steaua-rangadóval. A teljes program: péntek: Petrolul–Botoşani (21 óra); szombat: Poli–Craiova (18.30), Steaua–ASA (21); vasárnap: Voluntari–Astra (18.30), Iasi–Dinamo (21); hétfő: Viitorul–Chiajna (18.30), Pandurii–CFR (21). A Liga 1 mérkőzéseit a DigiSport, a Dolce Sport és a LookTv is élőben közvetíti.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés