
Fotó: Mediafax
2009. június 09., 11:202009. június 09., 11:20
A Fehér megyeiek mögött a Curtea de Argeş-i Internaţional foglalja el a második továbbjutó helyet, míg az 1. csoportból a Piatra Neamţ-i Ceahlăul és az FC Ploieşti lép egy osztállyal feljebb – itt még nem dőlt el, melyik csapat végez az első helyen, ugyanis a Ceahlăul 2 pontos előnnyel rendelkezik az utolsó forduló előtt.
Az idényt Aurel Şunda vezetőedző irányításával kezdő, majd a 24. fordulótól Adrian Falub által edzett Gyulafehérvári Unirea már a 32. kör után ünnepelhetett, amikor a Lupényi Minerul legyőzésével biztossá vált, hogy a csapat a feljutást érő első két hely valamelyikén végez. A sikernek köszönhetően az 1924-ben alapított gyulafehérvári klub története harmadik élvonalbeli szereplésére készülhet.
Az Unirea először 2003-ban került Románia legjobb csapatai közé, ahol újoncként a táblázat 6. helyén zárta első idényét. Ám ezután mélyrepülés következett: 2005-ben kiesett a másodosztályba, 2006-ban pedig a Liga 2-től is búcsúznia kellett volna. Ám a klub megvásárolta a Râmnicu Vâlceai Oltchim helyét, így a második vonalban maradt, idén pedig már az utolsó forduló eredményeitől függetlenül megnyerte csoportját.
Marian Sarmeş, az Unirea elnöke szerint a klub mintegy egymillió euróból gazdálkodott ebben az idényben, de ennek háromszorosára lesz szükség az élvonalban. „Kétmillió euró már rendelkezésünkre áll, de tárgyalásokat folytatunk több potenciális szponzorral a költségvetés-kiegészítés érdekében. Hárommillió eróval már elégedett lennék” – fogalmazott a sportvezető, aki szerint a kétmillió eurós támogatásról a városvezetés tett ígéretet.
A klub mintegy 300 ezer eurót szánna a stadion gyepének megújítására, illetve a beléptető rendszer kiépítésére, amely elengedhetetlen a Liga 1-es szerepléshez. A „szakmai fejlesztésekért” Adrian Falub felel majd. „Sokkal nehezebb dolgunk lesz az élvonalban, mindenképpen meg kell erősítenünk a játékoskeretet, azzal együtt, hogy a feljutás kizárólag mostani játékosainknak köszönhető – fogalmazott a szakember, aki három év alatt másodszor juttat a Liga 1-be egy csapatot: ezt megelőzően a Kolozsvári U-val érte el ugyanezt. – Remélem, a gyulafehérvári munkám jóval hosszabb lesz az élvonalban, mint az U-nál eltöltött 10 forduló.”
A gyulafehérváriak mellett a Curtea de Argeş-i Internaţional harcolta ki a feljutást a 2. csoportban: a 2000-ben alapított egyesület múlt szombaton bonthatott pezsgőt története legnagyobb megvalósítását ünnepelve. A klub 2007-ben szintén helyvásárlással alapozta meg a jövőjét, amikor az Arad megyei Mácsai Voinţa helyett indult a harmadosztályban. Az idény feljutással zárult, és a csapat a mostani idény után máris a legmagasabb osztályba lép.
A Benone Lazăr üzletember által fenntartott együttes Liviu Ciobotariu vezetőedzővel kezdte az idényt, ám négy forduló után menesztették, helyét pedig Ştefan Stoica, a Liga 1-ben szereplő Buzăui Gloriától elküldött tréner vette át. A váltás nyerőnek bizonyult, a Curtea de Argeşben bejegyzett, hazai mérkőzéseit Piteşti-en lejátszó gárda az élvonalban szerepelhet.
„Annyit költünk majd az élvonalban, mint a másodosztályban: mintegy kétmillió eurót. A cél a bennmaradás lesz, ezután pedig egy minél versenyképesebb csapat kiépítése” – nyilatkozta a teherszállításból meggazdagodott üzletember, aki szerint a Curtea de Argeş-i városi stadion felújításának befejezéséig a csapat Mioveni-ben fogja lejátszani hazai Liga 1-es mérkőzéseit.
Benone Lazăr a 2007-es helyvásárlás előtt gyakorlatilag feltámasztotta a 2000-ben még Piteşti-i Internaţional néven alapított egyesületet. A klub 2005-ben megszűnt, másodosztályos helyét pedig egy frissen létrehozott egyesület, a SC FC Astra SA Ploieşti vette át, amelynek nem volt köze az élvonalban is megfordult Ploieşti-i Astrához. A Ioan Niculae üzletember által finanszírozott együttest – amely 2006-ban kiesett a harmadosztályba – később FC Ploieşti névre keresztelték át, múlt vasárnap pedig, másodosztályos újoncként kiharcolta az 1. csoportban az élvonalbeli szereplés jogát. A Ion Moldovan által felkészített csapat az Astra Stadionban játssza hazai mérkőzéseit.
Az még nem dőlt el, hogy az FC Ploieşti melyik feljutó helyen végez, ugyanis a csoportot sokáig nagy előnnyel vezető, már a bajnokság vége előtt négy fordulóval feljutást ünneplő Piatra Neamţ-i Ceahlăul már csupán 2 pontos előnnyel rendelkezik az üldözővel szemben. A futball világában Pinaltynak becézett Gheorghe Ştefan üzletember együttese tavaly még az élvonalban szerepelt, ám kiesett, de a nagyrészt fiatal, a térségből származó játékosokat szerepeltető alakulat azonnal kiharcolta a feljutást, így első, 1993-as élvonalbeli feljutása után már 14. idényére készülhet a legjobbak társaságában.
„A neheze csak most következik. Igazolnunk kell néhány játékost, jó játékosokra biztosan lesz elegendő pénz” – fogalmazott az ősszel 90. születésnapját ünneplő klub első embere. Gheorghe Ştefan jelezte, meg sem fordul a fejében, hogy új edző után nézzen, a Ceahlăulnál már ötödik mandátumát töltő Florin Marin megérdemli, hogy visszatérjen a Liga 1-be. A nagy tapasztalattal rendelkező tréner számára azért is emlékezetes marad a jelenlegi idény, mert karrierje során először juttatott egy csapatot a másodosztályból az élvonalba.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.