Hirdetés

„Húsvéti” pontok a CFR-nek

Megtört a kolozsvári futballcsapatok idei veretlensége az élvonalbeli bajnokságban: a CFR Giurgiuból hozta el a három pontot, míg az Universitatea hazai pályán győzte le a Rapidot a hétvégi 24. fordulóban. 

Hírösszefoglaló

2015. április 07., 19:232015. április 07., 19:23

A fellegváriakat ismét az a Dican Ferenc segédedző irányította az Astra elleni meccsen, aki decemberben – Vasile Miriuţă távozását követően – is ideiglenesen előlépett a vezetőedzői teendők ellátására. Ezúttal a Román Kupa elődöntőjében elbukott városi rangadó után lemondott Eugen Tricát pótolta, de azt egyelőre nem tudni, hogy megbízatása mennyi ideig fog tartani.

„A valóság az, hogy sereghajtók voltunk a tabellán, de szerencsénkre a Galac kikapott, és így egy helyet előrébb léptünk. Arról nem tudok mondani semmit, hogy hogyan dönt majd a Nemzetközi Spotdöntőbíróság, nekünk az előttünk álló mérkőzéseinkkel kell foglalkozzunk” – állapította meg a hétvégi meccs után Dican. A korábban 24 pont levonással és játékosleigazolási tilalommal büntetett CFR kedd este épp a Galacot fogadta, amellyel pontegyenlőségben állt a tabella végén. 

A Liga 1 élén nem történt változás, hiszen nyert a Marosvásárhely és a Steaua is. Előbbi így megőrizte második helyét az összetettben, de nem tudott közelebb férkőzni a listavezető bukarestiekhez, akik a játékosok nyilatkozatai alapján már most „zsebben érzik” a címvédést.

Ezúttal Medgyesről hozták el a három pontot épp azután, hogy Gheorghe Becalit feltételes szabadlábra helyezte a konstancai törvényszék. A korábban három év hat hónap szabadságvesztésre ítélt bukaresti klub tulajdonosa a börtönbüntetés egyharmadát töltötte le.

A hétvégi forduló eseményeihez tartozik, hogy a Chiajna menesztette Marius Şumudică edzőt, akit a 39 éves Marius Baciu vált a kispadon.


A 24. forduló eredményei:
Marosvásárhely–Iaşi 1-0, Dinamo–Botoşani 0-0, Galac–Craiova 0-1, Giurgiu–Kolozsvári CFR 0-1, Kolozsvári U–Rapid 1-0, Chiajna–Brassó 1-1, Ceahlăul–Viitorul 1-2, Medgyes–Steaua 1-2, Ploieşti-i Petrolul–Pandurii 0-1.

A 25. forduló programja: szerda: Botoşani–Chiajna (17 óra), Viitorul–Medgyes (19.15), Rapid–Marosvásárhely (21.30); csütörtök: Brassó–Ceahlăul (17), Pandurii–Astra (19.15), Steaua–Petrolul (21.30). A DigiSport és a Look Tv csatornái az összes mérkőzést élőben közvetítik. A Craiova–Kolozsvári U, a CFR–Galac és a Iaşi–Dinamo találkozók lapzártánk után fejeződtek be.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés