Ahol magyar átlövők bombáznak

Csak a lelkekben maradt
nyoma a háborúnak

A kilencvenes évek elején dúló délszláv háborúnak szinte nyoma sincs. A helybéliek lelkében viszont tovább élnek a rémisztő évek, elborzadva mesélik, hogy milyen volt például a NATO-bombázáskor, amikor Újvidék legfontosabb infrastrukturális beruházásait szemvillantás alatt rombolták le. Újvidéken magyar szót ritkán hallani. A hivatalosan több mint 300 ezres városban – nem hivatalosan több mint félmilliós lakossága van – a legutóbbi népszámláláskor a lakosság kevéssel több, mint 6 százaléka vallotta magát magyarnak. A tavalyi népszámlálás adatai még nem nyilvánosak, de valószínűleg csökkent ez az arány. Az ok egyszerű: a koszovói háború után az ottani szerbek sokaságát telepítették át a Vajdaságba, amely átírta az addig megszokott arányokat. És ez alól Újvidék sem kivétel. Sok esetben hallani olyan, Szerbiából érkező híreket, amelyek arról szólnak, hogy hol vertek és aláztak meg vajdasági magyarokat a szerbek, akár Újvidéken, Szabadkán vagy Temerinben. Az eddigi tapasztalataink mást mutatnak: a helyiek nagyon előzékenyek, segítőkészek, és nem csinálnak problémát abból, hogy ki milyen nyelven beszél.

Még nincs igazi Eb-hangulat

Újvidék az Eb C csoportjának a helyszíne, amelyben a magyar válogatott mellett a spanyolok, a franciák és az oroszok szerepelnek. A legnagyobb szurkolótáborral a magyarok rendelkeznek a határ közelsége miatt, amelynek hatalmas része a mérkőzések után hazautazik, és majd csak a következő játéknapra érkezik vissza. Ugyanígy vannak a magyar újságírók is. Spanyolok és oroszok alig vannak, míg a francia különítményt egy százfős csoport alkotja. Így a rendezők a városban hiába alakítottak ki szurkolói utcát, abban ritkán találkozni külföldről érkező drukkerekkel.

A Spens-csarnok, amelyben a mérkőzéseket rendezik, hatalmas sportközpont, amely több részből áll: itt nemcsak kézilabdacsarnok van, hanem kosárlabda-, asztalitenisz- és jégkorongcsarnok is, valamint vízilabda-medence. A kézilabdának egy 8000 férőhelyes aréna ad otthont, amely eddig csak a Magyarország–Oroszország találkozóra telt meg. És elmondható, hogy csak a magyarok mérkőzésein van hangulat, habár az sem az igazi: a magyar szurkolóknak ugyanis nincs külön szektoruk, így a csoportok szét vannak szórva a csarnok minden részében, és a megszokott válaszolgatós rigmusokat nem tudják összehangolni. Viszont már a játéknapok első mérkőzésein, amikor még nem a Mocsai-legénység játszott, a Ria, Ria, Hungáriától volt hangos a csarnok. A rendezők az első fordulóban hibáztak, hogy nem vették figyelembe a rengeteg magyar jegyigénylést, így a beléptetés döcögős volt, ezt a másodikra kijavították, és több folyosót nyitottak meg a beléptetésre.

Az igazi Eb-hangulat az előzetes jóslatok szerint majd csak a középdöntőben alakul ki, ahol a C és D csoport továbbjutói találkoznak. Utóbbiból a horvátok már biztos középdöntősök, részükről szintén hatalmas számú drukkersereg várható. Szurkolói rendbontásokról vagy atrocitásokról szó sincs. Igaz, a csarnok körül a szerb katonák legjavát vonultatják fel, akikkel kikezdeni nem volna túl tanácsos, legalábbis az alapján ahogyan kinéznek. Ezeken a katonákon látszik, hogy a kézilabda-Eb „kispályás mérkőzés” nekik egy Partizan Belgrád–Crvena Zvezda fociderbihez képest. A csarnok két kilométeres körzetében alkoholtilalom van, de ezt sok esetben a kocsmák nem tartják be. Ez viszont már arra hasonlít, amit odahaza is tapasztalni lehet: a törvények azért vannak, hogy legyen amit megszegni. 

Bálint Attila, Újvidék