„Romániáért játszom minden egyes nap. Valahányszor pályára lépek, azt írja a nevem mellett, hogy Románia” – szögezte le Simona Halep a DigiSportnak, miután a Fed-kupától való távolmaradása heves reakciókat váltott ki a sportvilágban.
2015. április 08., 20:192015. április 08., 20:19
A konstancai tenisztehetség ugyanis a Miamiban rendezett tenisztornát követően jelentette be, hogy nem tudja vállalni az április 18–19-ei, Kanada elleni meccset a válogatottal, mert egy újabb tengerentúli szereplés nagyon fárasztó lenne számára.
„Mindig nagy örömmel játszottam a Fed-kupán, és meg is tettem, amikor tudtam. Tavaly még sérülten is játszottam, de most a programom ezt lehetetlenné teszi. Ha Európában rendeznék, akkor játszanák” – magyarázta a világranglista harmadik helyén álló sportoló, aki hamarosan Stuttgartban fogja elkezdeni a salakpályás meccseket.
Döntését leginkább Ilie Năstase bírálta, ám ezzel kapcsolatban Halep nagyon diplomatikusan fogalmazva leszögezte: az egykori teniszezőt és annak kiváló eredményeit tiszteli, nem engedi meg magának, hogy megállapítását kommentálja, és tiszteletben tartja, hogy véleményének hangot adott.
Alina Cercel-Tecşor, Románia Fed-kupa-csapatának kapitánya különben szerdán hivatalosan is bejelentette, hogy a világcsoportba való feljutásért Irina Begu, Alexandra Dulgheru, Andreea Mitu és Ralurac Olaru lép majd pályára Kanada ellen, Montreálban. Románia utoljára 1992-ben szerepelt a viadal élmezőnyében.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!