Az első félidő történései még logikusnak tűntek, a kiesés elől menekülő Gloria egy hatalmas potyagóllal – Mincă kapus aláfutott Nalaţi előreívelt szabadrúgásának – gyorsan vezetést szerzett, majd magabiztosan uralta a mérkőzést a tét nélkül, drukkereik ironikus „ollézása” közben kényelmesen focizó hazaiak ellen. Szünet előtt Tudose szöglet utáni fejesével már kettőre nőtt a vendégek előnye, a rutinos szurkolók pedig mosolyogva könyvelték el: szép kis bundameccs ez. A második félidő előtt Alin Minteuan, a CFR edzője már összes cseréjét kihasználva felpörgette csapatát, amely elkezdett focizni, és Bud 16 méteres lövésével, majd Mureşan közvetett szabadrúgásával ki is egyenlített. A fordításra is lett volna még idő, ám az utolsó negyedórában ismét a Gloria vált aktívabbá, végül azonban maradt a – fogadóirodákon kívül – igazából senkinek sem jó döntetlen.
A bajnoki címért küzdő élcsapatok számára már egy tragédiával ér fel, ha pontokat veszítenek, és az éllovas Galaci Oţelul tegnap nagyon közel állt ehhez. Laurenţiu Buş szépségdíjas magánakciója révén a listavezető megszerezte a vezetést a már biztos kieső Brăneşti vendégeként, ám lendülete lassacskán alábbhagyott, ezt pedig a 67. percben a csereként beállt Zuluf első labdaérintésekor büntette. A Galac játékosait hidegzuhanyként érte az egyenlítés, a folytatásban nem tudtak igazi helyzetet kidolgozni. A 90. percben azonban egy kapu előtti kavarodás közepette Paraschivhoz került a labda, aki közelről a hálóba továbbította a játékszert – mint kiderült, az elmúlt körben a Craiovának lőtt két szabálytalan gól után ismét leshelyzetből, és a bírók ezúttal is megadták az Oţelul számára létfontosságú találatot. „Gratulálok a csapatnak, mert az utolsó pillanatig hitt a győzelemben. 180 percre vagyunk attól, hogy beteljesüljön egy álom” – nyilatkozta Dorinel Munteanu galaci vezetőedző.
Ezután a Temesvár is legyőzte az ezáltal biztosan kieső urziceni-i vendégét (3-1), így az aranyéremért harcoló két rivális jó hangulatban várja az egymás elleni, vasárnapi galaci rangadót.
Liga 1, 32. forduló: FC Temesvár–
Urziceni-i Unirea 3-1 (Magera 12. – 11-esből, Cisovsky 17., Zăgrean 76., ill. Cisovsky 25. – öngól), Victoria Brăneşti–Galaci Oţelul 1-2 (Zuluf 67., ill. L. Buş 31., Paraschiv 90.), Kolozsvári CFR–Besztercei Gloria 2-2 (Bud 61., G. Mureşan 73., ill. Nalaţi 10., Tudose 45.), Szászmedgyesi Gaz Metan–
Steaua 0-0, Tîrgu Jiu-i Pandurii–Kolozsvári U 2-0 (Rada 22., Brata 57.), Sportul Studenţesc–FC Brassó 1-2 (Irimia 35., ill. Cardoso 32., Mateiu 43.), Rapid–Marosvásárhelyi FCM 1-1 (N. Grigore 35., ill. Fl. Dan 85.). A Craiovai U–Dinamo és az Astra Ploieşti–Vaslui találkozó lapzárta után ért véget.
A liga 1 állása:
1. Galac 32 19 7 6 43-24 64
2. Temesvár 32 16 15 1 58-35 63
3. Vaslui 31 16 10 5 45-25 58
4. Rapid 32 14 11 7 40-21 53
5. Steaua 32 14 9 9 40-26 51
6. Dinamo 31 14 8 9 62-47 50
7. Gaz Metan 32 12 13 7 36-29 49
8. CFR 32 11 12 9 47-39 45
9. Marosvásárhely 32 12 9 11 34-38 45
10. Kolozsvári U 32 12 8 12 45-52 44
11. Astra 31 9 14 8 32-28 41
12. Brassó 32 9 13 10 31-37 40
13. Pandurii 32 9 10 13 34-42 37
14. Gloria 32 8 10 14 33-46 34
15. Craiova 31 7 8 16 33-43 29
16. Urziceni 32 6 7 19 22-55 25
17. Brăneşti 32 4 10 18 32-58 22
18. Sportul 32 6 2 24 31-53 20
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
szóljon hozzá!