Hirdetés

Ţenter Medgyesre megy

A Kolozsvári U-Mobitelcóval egy évvel korábban bajnoki címet szerző Marcel Ţenter lett a Szászmedgyesi Gaz Metan férfi kosárlabdacsapatának új edzője, a 43 éves szakember három idény és két döntő után váltott klubot.

Boros Miklós

2012. június 11., 07:482012. június 11., 07:48

 Az egykori válogatott irányító játékos-pályafutása 2007-es lezárása óta eddig csak az U-nál dolgozott trénerként, előbb másod-, majd vezetőedzőként. A medgyesi klub vezetői először Cristian Achimot, a Nagyváradi VSK edzőjét szerették volna szerződtetni, ám ő végül szerződést hosszabbított a bihari együttessel. Ţenterre azután esett a választás, hogy Valentin Nica, a kolozsváriak elnöke és főszponzora bejelentette: a következő szezonra csökken a klub költségvetése, és a bajnoki cím megszerzése helyett a fiatal játékosok csapatba építése lesz az elsődleges cél. Az U-Mobitelcónál jelenleg kizárólag a saját nevelésű kosarasoknak van élő szerződése.

Az új edzővel kétéves szerződést kötött a Gaz Metan vezetése, miközben a keret tagjai közül a három legponterősebb játékos – a román válogatott Titus Nicoară, valamint a szerb Ivan Ivanovics és az amerikai Deven Mitchell – is újabb szezonra írt alá. Az immár három éve az egyik legnagyobb költségvetésű klubként működő Gaz Metan sem a horvát Bruno Soce, sem Ovidiu Teleabă vezetésével nem tudott bekerülni a bajnokság döntőjébe, csupán a Román Kupát hódította el 2011-ben.

A medgyesiek nemcsak a kispadon, hanem adminisztratív szinten is változtattak: Lucian Pătraşcu helyett a télen visszavonult játékos, Florin Muntean lett a csapat menedzsere. Érdekesség, hogy az U két legutóbbi bajnoki címet szerző edzője rövid időn belül a két Szeben megyei csapatot vette át: Ţenter előtt pár nappal Dragan Petricsevics, az 1996-os aranyérmet elhódító tréner a Nagyszebeni CSU szakvezetését vette át.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 22., vasárnap

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia

Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia
Hirdetés
2026. február 20., péntek

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere

Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere
2026. február 20., péntek

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros

A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros
2026. február 19., csütörtök

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is

A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség

Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség
2026. február 17., kedd

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros

A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros
2026. február 16., hétfő

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát

Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát
Hirdetés
2026. február 16., hétfő

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában

Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában
2026. február 15., vasárnap

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna

Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna
2026. február 12., csütörtök

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott
Hirdetés
Hirdetés