Hirdetés

Adok-kapok Dan Petrescu és a CFR-szurkolók között – élre állt az FCSB

•  Fotó: A Kolozsvári CFR Facebook-oldala

Fotó: A Kolozsvári CFR Facebook-oldala

Dan Petrescu edző lemondását követelték a szurkolók vasárnap este Kolozsváron, miután a CFR mindössze gól nélküli döntetlent játszott a Medgyesi Gaz Metannal az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 16. fordulójában.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2017. október 30., 17:242017. október 30., 17:24

Az alapszakasz első felét uraló fellegváriak emiatt most listavezető pozíciójukat is elveszítették, mert nem sokkal később az FCSB 5-2-es sikerrel „küldte padlóra" a képzeletbeli dobogó harmadik helyén tanyázó Craiovát.

A történtek után a három bajnoki meccse nyeretlen, a Román Kupából kiesett CFR elnöke, Iuliu Mureșan és Petrescu is úgy vélekedett, hogy jogos helyzetekben a bírók „félnek" a javukra fújni, amióta az idény elején rendre azzal vádaskodtak a riválisok, hogy a játékvezetés a kolozsváriaknak kedvez. „Most két büntetőt nem kaptunk meg. A bírók hátrányos helyzetbe hoznak minket" – fogalmazott a klubvezető. Hozzátette ugyanakkor azt is, hogy a játékuk is kívánnivalót hagyott maga után, de reményei szerint a Iași elleni találkozóra visszarázódnak a rendes kerékvágásba.

Hirdetés
Idézet
El kell fogadnunk, hogy nem a miénk a Liga 1 legerősebb kerete. A Steauáé jobb. Meggyőződésem, hogy mostanáig túlteljesítettünk, hiszen nem is a bajnoki címet, hanem a playoffba jutást céloztuk meg az idei szezonban"

– magyarázta, hozzátéve, hogy Dan Petrescu edző munkájával maradéktalanul elégedettek, és nem szeretnék, ha távozna. Ezt a vezetőedző sem helyezte kilátásba, mert mind mondta: nincs oka a lemondásra.

„Zidane-nak is kiabálják a szurkolók, hogy távozzon. Mind átesünk ezen, különösen Romániában" – reagált a lelátói skandálásokra. A szakvezető már legutóbbi hazai meccsükön is bírálta drukkereiket, amiért azok nem támogatják a csapatot, most pedig hozzáfűzte, hogy

talán pénzt kapnak azért, hogy ellene „fütyüljenek”.

Eközben a rivális FCSB-nél ráéreztek a gólszerzés ízére: a Román Kupa-meccsükkel együtt egy hét leforgása alatt 18 találatot jegyeztek. A legértékesebb siker azonban kétség kívül ez a vasárnap esti Drobeta Turnu Severin-i rangadón kiharcolt három pont, hiszen azokat a rivális Craiova otthonából rabolták.

A vendégek vezetését Harlem Gnohere már az első percben megszerezte, majd Filipe Teixeira (33. p.) és Florin Tănase (62. p.) következett. A helyzetekben gazdag, jó iramú találkozón Andrei Burlacunak sikerült lefaragnia az oltyánok hátrányából, de három perccel később Renato Kelic (69. perc) öngólja ismét kényelmes helyzetbe hozta a bukarestieket. Kelic három perccel később már az ellenfél kapujába talált be, de végül Florinel Coman (83. p.) visszaállította a háromgólos különbséget.

A Liga 1 16. fordulója hétfőn zárul a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK–Botoșani (18.00) és Dinamo–Viitorul (20.30) meccsekkel, keddtől pedig már a Bajnokok Ligája és az Európa Liga csoportkörének negyedik fordulóját rendezik. Utóbbi sorozatban, mint ismert, az FCSB a G kvartett élén áll, és csütörtök este a Hapoel Beer-Shevát fogadja 22 órától.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés