Hirdetés

„Békítő” kiállítás Kolozsváron

A futball kultúra is: a magyar–román válogatott labdarúgó-mérkőzések 77 éves történelmét bemutató tárlat célja elsősorban az, hogy közelebb hozza egymáshoz a két nemzeti csapat szurkolóit – jelentette ki Kósa András László.

Kiss Előd-Gergely

2013. november 19., 17:422013. november 19., 17:42

 

A Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet igazgatója a kolozsvári sétatéri Kaszinóban megtartott hétfői kiállítás-megnyitón hozzáfűzte: a Történelem a pályán című tárlat azért is hasznos, mert a vándorkiállítás kolozsvári négy napja alatt megtartott előadásokon ki lehet beszélni a válogatott mérkőzések történéseit, beleértve azt is, hogyan élték meg a szurkolók a nemzetközi rangadókat.

A megnyitón Geréd Imre kolozsvári önkormányzati képviselő is köszöntötte a résztvevőket. Elmondta, a kiállításhoz kapcsolódó programsorozatot az Igen, tessék! mozgalom és a Max Weber Szakkollégium szervezte meg. Ezt követően Magdó János kolozsvári magyar főkonzul sietett leszögezni: a két ország között barátság van, bárki bármit is mond. Hozzáfűzte: a tárlaton nagy érdeklődéssel nézegette az 1948-ban 9-0-ás magyar győzelemmel végződő mérkőzés korabeli beszámolóit, de a bukaresti 5-1-es magyar siker se „néz ki rosszul”.

„Hatvanhárom éven keresztül nem tudta a román válogatott legyőzni a magyart, majd az elmúlt 32 évben a magyar a románt, de remélem, nem kell sokat várni az újabb magyar sikerre” – fejezte ki reményeit a főkonzul. A diplomata ugyanakkor felidézte az 1986-os világbajnokságon a Szovjetuniótól elszenvedett 6-0-ás vereséget. „Nem tudjuk Magyarországon, miért került kátyúba a foci” – utalt az azóta eltelt időszak negatív eredménysorozatára Magdó.

Talpas Botond, az Igen, tessék! mozgalom elnöke ugyanakkor arról beszélt: a két nemzet közötti párbeszéd, a falak lebontása a tárlat célja. Mint kifejtette: ez Kolozsváron többet jelent, mint Budapesten vagy Bukarestben, a vándorkiállítás korábbi helyszínein.

A tárlat anyaga egyébként a korabeli sportsajtó tükrében mutatja be a 23 magyar–román rangadó történetét. Többek közt a Népsport, a Képes Sport, a Nemzeti Sport, illetve az azóta megszűnt Scînteia lapok egykori címlapjai láthatóak. Ezen kívül két LCD-képernyőn követhetik végig az érdeklődők a mérkőzések összefoglalóit, a legkorábbi felvételek egy 7-2-es magyar győzelemmel végződő barátságos találkozón készültek.

Bár a szervezők meghívták Ioan Ovidiu Sabăut, a Kolozsvári U és a román válogatott egykori játékosát, a Marosvásárhelyi ASA jelenlegi edzőjét, illetve Ionel Banu nyugalmazott sportriportert is, egyikük sem volt jelen a tárlatmegnyitón.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés