
Fotó: Kristó Róbert
Megtört a jég Csíkszeredában: a HSC-nek először sikerült a rendes játékidőben győznie a jégkorong-Mol Liga idei szezonjában.
2014. november 02., 17:212014. november 02., 17:21
A három pontot a vendég Debrecen ellen szerezték meg 5-3-as végeredménnyel úgy, hogy a sorozatban sereghajtó hargitaiak már az első játékrészben megléptek három találattal, de utána csak a jobb hajrájuknak köszönhetik ezt a rég várt eredményt.
A vezetést a negyedik percben, emberhátrányban szerezte meg Tranca Dániel, majd alig két perc múlva Satek révén nőtt a két csapat közötti különbség. A hazaiak a folytatásban is irányították a játékot, a magyarországi vendégek csupán ellentámadásokból voltak veszélyesek, de Ruczuj kapus megingathatatlan volt. A HSC a harmad vége előtt négy perccel tovább növelte előnyét, amikor kettős emberelőnyben Curilla volt eredményes.
A második játékrészre azonban összekapta magát a Debrecen. Több szép akciót vezetett, majd a második emberelőnyét Szadikov révén váltotta gólra. A vendégek a 31. percben újabb emberelőnyüknek köszönhetően felzárkóztak a ritmusvesztett csíkiakhoz. A hazaiakat a küzdelmes utolsó játékrész és Könczei 49. percben jegyzett egyenlítő gólja térítette csak magához. Ennek megfelelően Sjölund alig egy percen belül újra visszaszerezte a vezetést Tranca Dani kiváló passzából, majd öt perc múlva a biztos győzelmet érő gól is megszületett, emberelőnyben.
„Nagyon fontos volt, hogy jól kezdjük a mérkőzést. Ez sikerült is. Három gólt is sikerült szereznünk. Egy új helyzet volt, hogy három góllal vezettünk. Csak két eset volt, hogy három gólt tudtunk lőni egy mérkőzésen. Ezúttal ötöt szereztünk. Fontos volt, hogy az előnyben jól ment a játék, viszont hátrányos helyzetek kivédekezésén van még mit csiszolni” – értékelt a lefújást követően Christer Dreberg, a Csíkszeredai HSC edzője.
A hajdú-bihariak mestere, Jevgenyij Muhin a sérült kulcsjátékosait helyettesítő ifjúsági korú hokisok tapasztalatlanságának a számlájára írta a vereséget. „Ezek a fiatalok még nem bírják azt a tempót, amelyet a felnőttek diktálnak. Voltak játékosok, akik nem készültek megfelelően erre a mérkőzésre. Ennek köszönhetően a hazai csapat megnyugtató előnyre tett szert. Innen még sikerült felállnunk, de két gyermeteg hibából újabb gólokat kaptunk” – összegezte a történteket a vezetőedző, akinek csapata vasárnap este Brassóban, a Corona ellen lép jégre a Mol Ligában.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!