Hirdetés

„Aranyba borult” a román kajakos páros

Egy arany- és három ezüstéremmel zárta Románia a csehországi Racicében rendezett kajak-kenu Európa-bajnokságot, azt, amelyen Magyarország bár tartalékosan szerepelt, mégis két második helyezést ünnepelhetett a vasárnapi döntőket követően.

Hírösszefoglaló

2015. május 04., 08:472015. május 04., 08:47

A magyar sportági szövetség ugyanis jobbára fiatal, U23-as versenyzőkből állította össze csapatát, mert idén a júniusi bakui Európai Játékokat és az augusztusi milánói olimpiai kvalifikációs világbajnokságot tekintik a fő versenyeknek.

Ezzel ellentétben több más ország, így például az éremtáblázat élén záró németek (7 arany, 2 ezüst, 1 bronz), az oroszok (4 arany, 4 ezüst, 3 bronz), a lengyelek (2 arany, 3 ezüst), a házigazdák (2 arany, 1 bronz) vagy éppen a románok, erős kerettel rajtoltak el a viadalon.

Ennek meg is lett az eredménye, a Petronela Roxana Borha és az Elena Meroniac alkotta kajakos duó ugyanis már szombaton begyűjtötte ezer méteren az Eb-címet, hogy másnap 500 méteres távon állhasson fel a dobogó második fokára.

A hosszú táv „feküdt\" Románia férfi négyes kenujának (Leonid Carp, Petre Condrat, Iosif Chirilă) is, amely az oroszok mögött második helyen zárt 1000 méteren, míg a kajakos Florentina Caminescu ugyancsak 1000 méteren lett ezüstérmes egyéniben. A vasárnapi döntőkben ugyan több romániai sportoló is érdekelt volt, de – a női kajakpáros kivételével – erejükből már csak helyezésekre futotta.

Magyarország két ezüstérmét a kenus Lakatos Zsanett 200 méteren egyéniben, valamint Takács Kincsővel párban 500 méteren szállította. Sajtóinformációk szerint amúgy a júniusi játékokra készülő válogatott két tagja megbukott a drogteszten, de mivel ez nem minősül doppingesetnek, így nem kerül a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) elé.

Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) főtitkára a Duna tévécsatorna műsorában sem neveket, sem tényeket nem említett, csupán annyit közölt, hogy két versenyzőjük „sportemberhez méltatlanul viselkedett\", ezért felfüggesztették őket. 

Európa-bajnokok, férfiak, K-1 500 m: Rene Poulsen (Dánia), K-2 500 m: Max Rendschmidt, Marcus Gross (Németország), C-1 500 m: Martin Fuksa (Csehország), C-2 500 m: Alekszej Korovaskov, Ivan Stil (Oroszország), K-4 1000 m: Csehország, K-1 200 m: Marko Dragosavljevics (Szerbia), K-2 200 m: Ronald Rauhe, Tom Liebscher (Németország), C-1 200 m: Andrej Krajtor (Oroszország), C-2 200 m: Alek­szej Korovaskov, Ivan Stil (Oroszország), K-1 1000 m: Max Hoff (Németország), K-2 1000 m: Max Rendschmidt, Marcus Gross (Németország), C-1 1000 m: Sebastian Brendel (Németország), C-2 1000 m: Dmitro Jancsuk, Tarasz Miscsuk (Ukrajna), C-4 1000 m: Oroszország, C-1 5000 m: Sebastian Brendel (Németország), K-1 5000 m: Rene Poulsen (Svédország).

Nők, K-1 500 m: Ewelina Wojna­rowska (Lengyelország), K-2 500 m: Karolina Naja, Beata Mikolajczyk (Lengyelország), K-1 200 m: Sarah Guyot (Franciaország), K-2 200 m: Margarita Mahnyeva, Marina Litvincsuk (Fehéroroszország), C-1 200 m: Sztanilia Sztamenova (Bulgária), K-1 1000 m: Franziska Weber (Németország), K-2 1000 m: Borha Petronela, Elena Meroniac (Románia), K-4 500 m: Fehéroroszország, C-2 500 m: Darina Kacjucsenka, Kamila Bobr (Fehéroroszország), K-1 5000 m: Marina Litvincsuk (Fe­héroroszország).

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés