Hirdetés

A világháborúk áldozatai

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Évente több száz reménykedő levél érkezik a Sírjaik hol domborulnak című műsorhoz. Az egykori honvéd hadisírok felkutatására alapított kegyeleti műsor másfélszázadik adásához érkezett. A szerkesztők három éve kutatnak az eltűntek után, eddig már több száz katona és munkaszolgálatos sírját azonosították.

Gazda Árpád

2008. szeptember 16., 00:002008. szeptember 16., 00:00

Nagyon sok család a mai napig sem tud eltűnt szeretteiről. Az egykori hadszíntereken elesettek adatai az archívumok megnyitásával folyamatosan kutathatóvá válnak, így sokak számára feléledt a remény, hogy hozzátartozóikról információt szerezhessenek. „Nem állja meg a helyét az az állítás, hogy a háború csak az idősebb generációhoz kötődik. Egyre több olyan fiatal fordul hozzánk bizalommal, akiket érdekel hozzátartozójuk sorsa. A műsor jól kiegészíti a túlterhelt állami szervek munkáját, és a média nyilvánosságának segítségével segít a rászorulókon” – fogalmazta meg az adások készítése során összegyűjtött tapasztalatait Havasi János szerkesztőségvezető

A keddenként délután az m1-en jelentkező (a következő hétfőn az m2-n hajnalban és délelőtt megismételt) összeállításban gyakoriak a határon túlról érkező tudósítások. Emlékezetes az Uz-völgyi hadisírokról készített alkotás, Simon József munkája. Az adás a több mint ezer hősi halottnak állít emléket, akik 1944 augusztusában a román átállás után a többszörös túlerő ellen védték a Hargita és Bákó megyét elválasztó völgyet. A 11. Székely Határőr Zászlóaljat, a szövetséges Románia határán, fiatal tapasztalatlan katonákból, leventékből állították össze, akik a legcsekélyebb esély nélkül vették fel a küzdelmet a harcedzett, gépesített szovjet alakulatok ellen. Különösen érdekesnek ígérkezik a mai, jubileumi adás. Az Arad megyei simonyifalvi és kőröskisjenői svábok kitelepítéséről Puskel Tünde Emese készített megrázó filmet. A javarészt fiatalokból álló csoportot Krivojrog bányáiba vitték, ahol az embertelen bánásmód és az éhezés következtében legtöbbjük elpusztult. A Gyimesi-szoros bunkereiről és védőállásairól a gyergyószentmiklósi Zsigmond Attila forgatott filmet.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés