Hirdetés

A Steaua már az élen áll

A Kolozsvári CFR kikaparta gesztenyét a Dinamo bukaresti riválisainak A Steaua és a Rapid is beérte a Dinamót az A osztály hétvégi, 24. fordulójában, miután Florin Marin csapata kikapott Kolozsváron a CFR együttesétől.

Páva Adorján

Páva Adorján

2006. április 25., 00:002006. április 25., 00:00

Labdarúgás
A tavalyi 4-2-es siker után Dorinel Munteanu tanítványai ezúttal Jula fejesgóljával 1-0-ra verték a fővárosi együttest, és győzelemmel búcsúztak a gruiai stadiontól, ahol hamarosan elkezdődnek a gyepfelújító munkálatok – a fennmaradó három „hazai” meccset Désen játsszák le. „Megérdemelten győztünk, hiszen lejátszottuk a pályáról a Dinamót” – jelentette ki a kolozsváriak játékos-edzője, aki egy kisebb sérülés miatt csak a kispadról irányíthatta csapattársai játékát. Nemcsak a kolozsváriak örültek a Dinamo vereségének: a Steaua Bãnel Nicoliþã vezérletével magabiztosan nyert a Konstancai Farul ellen, és a tabella élére lépett, annak ellenére, hogy két meccsel kevesebbet játszott riválisainál. A szezon elején még bukdácsoló Rapid is beérte pontszámban a piros-fehéreket, miután egy hosszabbításban lőtt góllal legyőzte a kiesés ellen küzdő Bákói FCM-t. A Sportul továbbra is remek játékkal hozza a jobbnál jobb eredményeket, míg Gheorghe Hagi csapata, a Temesvári Poli megint botlott egyet, ezúttal az élet-halál harcot vívó Vaslui otthonában. A kiesési rangadón a Galac nagyon fontos három pontot hozott el Petrozsényből, és ezzel bebiztosította a jövő évi első osztályos szereplést, míg a bányászcsapat visszacsúszott a kiesési zónába.

A osztály, 24. forduló: FC Vaslui– Temesvári Poli 1-1 (I. Badea 71., ill. Stanic 48.), Besztercei Gloria–Iaºi-i Poli 1-0 (Nalaþi 40. – 11-esből), Piteºti-i FC Argeº– FC Naþional 2-3 (Tãnasã 26., 79., ill. Abiodun 10., Rohat 58. – öngól, Marin 82.), Sportul Studenþesc–Tîrgu Jiu-i Pandurii 4-0 (Raþiu 5., Curelea 38., 43., Mazilu 76.), Kolozsvári CFR–Dinamo 1-0 (Jula 49.), Petrozsényi Jiul– Galaci Oþelul 0-3 (D. Stan 55., 65., Bãlþoi 92.), Rapid– Bákói FCM 2-1 (V. Negru 65., Rada 94., ill. Verdeº 77.), Steaua– Konstancai Farul 3-0 (Nicoliþã 48., 78., Dicã 58.).
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására

2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét

Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

2026. július 22., szerda

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról

A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát

Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát
2026. július 20., hétfő

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem
2026. július 19., vasárnap

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon

Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon

Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon
2026. július 17., péntek

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron

A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron
2026. július 17., péntek

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n

Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n
Hirdetés
Hirdetés