Hirdetés

„A saját hibáink miatt veszítettünk”

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Interjú Kemény Ferenccel, a magyar szövetség utánpótlás-igazgatójával

Balogh Levente

Balogh Levente

2006. július 31., 00:002006. július 31., 00:00

– Hogyan jellemezné a magyar válogatott teljesítményét Nagyváradon?
– A magyar válogatott az első meccset leszámítva felülmúlta önmagát. Egyre jobban játszott, a döntőben pedig óriási meccsen maradtunk alul, ami nemcsak a külső körülmények miatt következett be, hanem magunk is elkövettünk egy-két olyan hibát, amelyek nélkül meg kellett volna nyernünk a meccset. A maximumot hoztuk, megtettük, amit lehetett, de a legjobb játékosunk kipontozódott a második játékrész elején. Ezt nagyon okosan csinálta a szerb csapat.
– A játékvezetői teljesítmény befolyásolta a végeredményt?
– Nem szoktam foglalkozni a játékvezetőkkel, különösen vesztes meccs után. A győztes mérkőzések után sokkal hamarabb megmondom a véleményemet, a baj ugyanis az, hogy az ember mindig talál saját magában annyi hibát, amire visszavezetheti a vereséget. Ezzel együtt nem volt kifogástalan a játékvezetés.
– Varga Dénes és Hárai Balázs már tagjai a nagyválogatott bővített keretének. Mellettük ki lehet az a mostani ifigárdából, aki két év múlva esetleg Kemény Dénes csapatával együtt utazhat Pekingbe megvédeni az olimpiai bajnoki címet?
– Többen is megmutatták az oroszlánkörmüket, most Salamon Ferenc nevét említeném, akiben minden fizikai adottság megvan. Ha a személyiségi jegyei is úgy alakulnak, ahogy kell ehhez a sporthoz, tehát nem a nyuszi, hanem az oroszlán kategóriába tartozik majd, akkor bármi lehet.
– Számítottak-e arra, hogy ennyien bíztatják majd itt a csapatot?
– Igen. Szeretnek itt minket, és mi is szerettünk itt lenni, nagyon jól éreztük magunkat. Körültekintő és figyelmes volt a szervezés, minden igényünket teljesítették, úgyhogy mi számítottunk is arra, hogy ennyien szurkolnak nekünk, és így is történt.
Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására

2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét

Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

2026. július 22., szerda

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról

A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát

Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát
2026. július 20., hétfő

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem
2026. július 19., vasárnap

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon

Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon

Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon
2026. július 17., péntek

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron

A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron
2026. július 17., péntek

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n

Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n
Hirdetés
Hirdetés