Hirdetés

A nagy fal két oldalán

•  Fotó: Agerpres

Fotó: Agerpres

Az olimpiák történetének legnagyobb sportolói kontingense lepte el Pekinget, ahol pénteken hivatalosan is megnyitják az idei nyári ötkarikás játékokat. Az ünnepség szervezői esőtől tartanak, miközben a közvélemény egy része továbbra is a kínai politikai helyzet és a szmog miatt aggódik. Augusztus 8-án este, helyi idő szerint 8 óra 8 perckor eső várható Pekingben. A hírt a kínai meteorológusok belső internetes rendszere közölte, amely több napra előre, órára lebontva közli a várható időjárást.

Páva Adorján

Páva Adorján

2008. augusztus 08., 00:002008. augusztus 08., 00:00

A mindent tudó gépezet egyike azoknak a kínai fejlesztéseknek, amelyek a 29. nyári olimpia minél zökkenőmentesebb lebonyolítását szolgálják. Mivel az említett időpont az ötkarikás játékok pénteki hivatalos nyitóünnepségének kezdetét jelzi, a hír elszomorította a szervezőket, akik így kénytelenek lesznek bevetni egy másik „vívmányt”: eső esetén egy speciális készülékkel szétlövik a megnyitó előtt és alatt gyülekező felhőket, az akció sikeréről pedig az egész világ tájékozódhat majd a televíziók előtt ülve.
Ebből is kitűnik, Peking mennyire komolyan veszi első olimpiájának megrendezését. A felkészülésre hét éve volt: 2001 júliusában Moszkvát, Torontót, Párizst, Isztambult és Oszakát megelőzve nyerte el a rendezési jogot. A kínaiak ezután grandiózus munkába kezdtek, hogy 2008. augusztus 8-án este 8 óra 8 perckor minden idők legtökéletesebb olimpiáját nyissák meg. Ennek érdekében hét év alatt mintegy 40 milliárd dollárt költöttek el, jócskán átalakítva a 13,6 millió lakost számláló főváros képét, illetve az ott élők mindennapjait.

Grandiózus Madárfészek
A pekingi olimpia megrendezésére fordított pénz 14 milliárd dollárral több, mint amennyibe a 2004-es athéni olimpia került, és 15,8 milliárddal haladja meg a 2012-es londoni játékok tervezett költségvetését. Az összeg jelentős részét új létesítmények felépítése, illetve a régiek felújítása emésztette fel. A 31 olimpiai sportág összesen 302 versenyszámának otthont adó 37 létesítményből egytucatnyit frissen építettek, tizenegyet pedig teljesen felújítottak. Ezekből csak a Madárfészeknek elkeresztelt Nemzeti Stadion majdhogynem félmilliárdba került. A nevét a külső szerkezetet borító acélhálóról kapó aréna a sportrendezvények idején 91 ezer néző befogadására képes, ám a megnyitón mintegy 160 ezer ember vesz részt: 70 ezer meghívott – köztük a hivatalos vendégek, sportolók és az előadáson részt vevő művészek –, valamint 90 ezer jeggyel rendelkező néző, illetve az önkéntesek és a személyzet tagjai. A magas rangú vendégek között ott lesz például Georg W. Bush amerikai és Nicolas Sarkozy francia elnök is, illetve Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök. Nem fog hiányozni Traian Băsescu román államfő sem, míg a magyar kormányt Gyenesei István sportot felügyelő önkormányzati miniszter képviseli. Liu Csi, az olimpiai szervezőbizottság (BOCOG) elnöke szerint összesen 104 állam- és kormányfő, illetve 145 miniszter vesz részt majd az ünnepségen.

Nem száll a kakukk
Nem lesz ott viszont többek között Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament elnöke, aki – több neves közéleti személyiséghez hasonlóan – a nyitóünnepség bojkottjára szólította fel a közszereplőket.
A politikus állásfoglalása a pekingi rendezés árnyoldalaira mutat rá. Markáns vélemények szerint ugyanis az olimpia csupán propagandaeszköz a világ legnépesebb országának kommunista vezetése számára, a kínai politikai rendszer elfogadtatásáért vívott harc része. Ám a világ közvéleménye nem siklott át szótlanul a tibeti elnyomás fölött – Pöttering például az olimpikonokat is arra bátorította, hogy ne hagyják figyelmen kívül az emberi jogok védelméért vívott harcot, és a játékok folyamán érzékeltessék valamilyen formában tiltakozásukat a kínai rendszer ellen. Erre válaszul több nemzeti szövetség büntetéssel fenyegette meg állást foglalni akaró sportolóit, ugyanis elmondásuk szerint a sportot és a politikát nem szabad összemosni.
Kínában azonban ezt teszik. Erre utal az egyik pekingi „kuriózum” is: a mintegy 22 ezer újságírónak netcenzúrával kell szembesülnie. Az internet-hozzáférés korlátozása miatt az olimpiai faluban lévő számítógépekről nem lehet megnyitni például a Kínában betiltott Falunkung szekta honlapjait, de még a BBC egyes kínai nyelvű oldalait sem. Egyébként az említett, Tibet függetlenségéért harcoló szervezet miatt is óriási biztonsági készülődés jellemezte a kínai fővárost. Az olimpia alatt mintegy 100 ezer rendőr és katona teljesít majd szolgálatot, a városban pedig 300 ezer biztonsági kamerát is felszereltek.

Szmogba ment terv?
A politikai helyzet mellett a légszennyezés is nagy probléma Pekingben. Számítások szerint a szervezők mintegy 10,4 milliárd dollárt költöttek a környezetszennyezés csökkentésére. Az autók közlekedését is korlátozták: egyik napon a páros, a következőn pedig a páratlan rendszámú járművek közlekedhetnek. Felújították az autóbuszparkot is, illetve a metróhálózat összesített hosszát közel duplájára növelték. A kínai olimpiai mozgalom azt is elérte, hogy a környezetszennyező gyárak legtöbbjét ideiglenesen vagy részlegesen bezárták, illetve elköltöztették. Ám a dollármilliók árán elért eredmény nem elégítette ki a nemzetközi küldöttségeket: a sokszor füstfelhőként Pekingre ereszkedő szmog így is az olimpiák történetében rekordnagyságú sportolói küldöttség, a 11 128 főt számláló versenyzői kontingens egyik „ellensége” lehet.

Dél-amerikai futballsikerek

Bár a hivatalos megnyitó romániai idő szerint 15.08-kor kezdődik (m1, RTV 1), az olimpiai futballtornán már augusztus 6-án elhangzott a kezdő sípszó – a női szakágban 12 csapat lépett pályára. Csütörtökön a férfiak is elkezdték a küzdelmeket: a 16 csapatot négy csoportba osztották, a kvartettek első két helyezettjei jutnak be a negyeddöntőbe. Az első fordulóban nem buktak a favoritok: Argentína Lionel Messi vezérletével, Brazília Hernanes góljával nyert. Eredmények, A csoport: Argentína–Elefántcsontpart 2-1, Ausztrália–Szerbia 1-1. B csoport: Hollandia–Nigéria 0-0, Egyesült Államok–Japán 1-0. C csoport: Kína–Új-Zéland 1-1, Brazília–Belgium 1-0. D csoport: Dél-Korea–Kamerun 1-1, Olaszország–Honduras 3-0.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés