
Fotó: MTI
2010. szeptember 16., 10:402010. szeptember 16., 10:40
Az ukrán együttesnek nincs akkora hírneve, mint a PSV Eindhovennek vagy a Sampdoriának, ám a Lokinak így is nehéz dolga lesz – a sportfogadó irodák a Harkivot tartják a Puskás Ferenc-stadionban megrendezendő mérkőzés esélyesének.
Ez annak is köszönhető, hogy az ukrán bajnokság elmúlt négy kiírásában bronzérmes Metaliszt két éve nyolcaddöntőt játszott az UEFA-kupában, illetve az is sokatmondó adat, hogy eddigi hét idegenbeli európai kupamérkőzésén mindössze egyszer szenvedett vereséget.
A Metaliszt keretében négy brazil labdarúgó van, de akad szenegáli, nigériai és argentin futballista is. A jelenlegi szezonban eddig némiképp elmarad a várakozásoktól az együttes, ugyanis 9 forduló után 5 győzelemmel, 1 döntetlennel és 3 vereséggel ötödik a táblázaton. Az Európa Liga-selejtező utolsó körében pedig nehezen búcsúztatta a ciprusi Omonia Nicosiát, miután a hazai visszavágón kétgólos hátrányba került, s egyenlítenie kellett a továbbjutáshoz.
A Debrecen a BL selejtezőkörében kezdte meg szereplését, de a második akadályon, az FC Baselen már nem jutott túl, így az EL utolsó selejtezőkörébe került, ahol kettős győzelemmel búcsúztatta a Liteksz Lovecset. Azonban a 2-1-es magyar sikerrel zárult bulgáriai visszavágó után is akadt izgulnivalója a DVSC-nek, ugyanis a csapat jogosulatlanul szerepeltette a csereként az utolsó percekben pályára küldött Máté Pétert, az UEFA viszont csak pénzbüntetéssel szankcionálta a hibát, így folytathatja története 11. idényét az európai kupaporondon.
A román csapatokat egyedül a Steaua képviseli az Európa Liga csoportkörében. Az utolsó selejtezőkörben a Grasshopperst búcsúztató bukarestiek mindjárt a legnevesebb ellenfél, a Liverpool otthonában kezdik meg szereplésüket. A még a Napolival és az Utrechttel egy kvartettben szereplő katonacsapat trénere, Ilie Dumitrescu nem egyszerű mellékszereplőként képzeli el tanítványait Liverpoolban – azt szeretné, ha az alárendelt szerep a 18-szoros angol bajnok, ám az elmúlt időszakban gyengélkedő Vörösöknek jutna.
20 órától:
A csoport:
Red Bull Salzburg–Manchester City (sport.ro),
Juventus–Lech Poznan.
B csoport:
Arisz Szaloniki–Atlético Madrid,
Bayer Leverkusen–Rosenborg.
C csoport:
Lille–Sporting Lisszabon,
Levszki Szófia–Gent.
D csoport:
Dinamo Zágráb–Villarreal,
FC Bruges–PAOK Szaloniki.
E csoport:
AZ Alkmaar–Sheriff Tiraszpol,
Dinamo Kijev–BATE Boriszov.
F csoport:
Sparta Prága–Palermo,
Lausanne–CSZKA Moszkva.
22.05 órától
G csoport:
Anderlecht–Zenit,
AEK Athén–Hajduk Split.
H csoport:
VfB Stuttgart–Young Boys,
Getafe–Odense.
I csoport:
PSV Eindhoven–Sampdoria,
Debreceni VSC–Metaliszt Harkiv.
J csoport:
Karpati Lviv–Borussia Dortmund,
PSG–FC Sevilla.
K csoport:
Napoli–Utrecht (sport.ro),
FC Liverpool–Bukaresti Steaua (Pro Tv).
L csoport:
Besiktas–CSZKA Szófia,
FC Porto–Bécsi Rapid.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.