A tornára 19 csapatot várnak, amelyeket négy csoportba osztottak. Románia és Magyarország összekerült egymással a D csoportban, a holland és lengyel válogatott társaságában.
„Sejtettem, hogy a mérleg a mi javunkra billen, de az utolsó pillanatig izgultam, hogy az egyetemi sportcsarnok láttán a szövetség főtitkára elbizonytalanodik” – vallotta be Tiberiu Bidiga, a Maros megyei sportigazgatóság vezetője. A rangos tornák versenyszabályzata alapján ugyanis a szervezőknek két játékteret kell biztosítaniuk. A 2000 férőhelyes ligeti aréna mellett még el sem kezdték a műjégpálya tavalyra tervezett befedését, amely második helyszínként szolgálhatott volna. A másik lehetséges helyszín a felújítás alatt álló egyetemi csarnok, amelynek sem lelátói, sem elegendő öltözői nincsenek. Emellett a nemrég elkészített műanyag borítású játéktér máris újabb cserére szorul: a szabályzat értelmében fából készült padlóra van szükség.
Borbély László középítkezési miniszter és Constantin Copotoiu, az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem rektora – aki egyben az egyetemi sportklub (CSU) elnöke is – ígéretet tett, legkésőbb július végéig az összes követelménynek megfeleltetik az egyetemi csarnokot. „Megérdemli az egyetemi sportcsarnok ezt a nemzetközi tornát. Amíg nem létezett a ligeti létesítmény, valamennyi marosvásárhelyi sportsikernek ez volt a színhelye” – mondta az intézmény rektora.
Carmen Tocală, a román szövetség elnöke utólag árulta el, miért lobbizott Marosvásárhely mellett: „Első látogatásom alkalmával megragadott a sportcsarnokbeli fantasztikus hangulat. Egy biztos: az országban Marosvásárhelynek van a legcsodálatosabb közönsége. Itt a politikusok is a jegypénztárnál állnak sorban, hogy bejuthassanak a terembe”.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.