Hirdetés

A horvátokat is megszédítette a forrón tűző nap

F csoport: Japán–Horvátország 0-0 Japán és Horvátország nulla ponttal állt a második forduló előtt, és a kieséssel szembenéző két csapat egymás elleni ki-ki meccsük után sem tudott elrugaszkodni a holtpontról.

Gazda Árpád

2006. június 19., 00:002006. június 19., 00:00

A horvátok a Brazília elleni tisztes helytállást követően jobb közérzettel állhattak ki, mint az ausztrálok elleni találkozót a hajrában elvesztő japánok, mégis az ázsiaiak kezdtek rámenősebben. Az első negyedóra után a horvátok nagyobb sebességre kapcsoltak, legfőképpen Prso, akit Mijamoto csak szabálytalanul tudott megállítani a tizenhatoson belül. Srna gyenge, bal alsó sarokba tartó lövését azonban Kavagucsi szögletre tolta, és a kihagyott büntető ismét visszafogta az európaiak által diktált iramot. Mindkét csapat inkább távoli lövésekkel próbálkozott, ami a legjobban Kranjcarnak sikerült, aki a 29. percben a felsőlécet találta el. A szövetségi kapitány fia továbbra is aktív maradt, de sem ő, sem csapattársai nem váltották gólra enyhe mezőnyfölényüket. Fordulás után mindkét edző csapata támadójátékát megerősítve cserélt, ami először az ázsiaiakon látszott meg: Janagiszava egy jobb szélről érkező lapos beadást hat méterről lőtt mellé, úgy, hogy a kapus verve volt, csak az üres hálóba kellett volna passzolnia a labdát. Lassan mindent egy lapra tettek fel a csapatok, a csapongó játék a tizenhatosok előterében zajlott. A japánok a végére azonban ismét elfáradtak, így a már négy csatárral támadó horvátok többször is gólt szerezhettek volna, de a befejezést mindig elrontották.
„Nagyon nehéz volt a délutáni forróságban játszani, ráadásul már sorozatban másodjára játszunk ilyen időben. A gond az volt, hogy nem alakítottunk ki sok helyzetet, a meglévőket pedig elhamarkodtuk” – értékelt a találkozó után Zico, a japánok mestere. Zlatko Kranjcar horvát tréner szerint két értékes pontot vesztettek játékosai. „Nagyon sok szögletünk volt, de nem értékesítettük a beívelt magas labdákat, míg a büntetőnél nagyon jól védett a japán kapus” – mondta a szövetségi kapitány.


F csoport, 2. forduló: Japán–Horvátország 0-0. Nürnberg, 45 ezer néző. Vezette: De Bleeckere (belga). Japán: Kavagucsi – Kadzsi, Nakazava, Mijamoto, Ogaszavara – Nakamura, Fukunisi (Inamoto, 46.), Nakata (Oguro, 85.), Santos – Janagiszava (Tamada, 61.), Takahara. Horvátország: Pletikosa, D. Simic, R. Kovac, Simunic – Srna (Bosnjak, 87.), Tudor (Olic, 69.), N. Kovac, Babic, N. Kranjcar (Modric, 78.) – Prso, Klasnic.
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 16., vasárnap

Rossi: az egyik legmeghatározóbb és legfontosabb meccs lesz a magyar-ír

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint a több mint hét éve tartó regnálása során vasárnap az írek elleni világbajnoki selejtezőmérkőzés lesz az egyik legmeghatározóbb és legfontosabb a magyar labdarúgó-válogatott számára.

Rossi: az egyik legmeghatározóbb és legfontosabb meccs lesz a magyar-ír
Hirdetés
2025. november 16., vasárnap

Kikapott Boszniában, eltávolodott a világbajnokságtól Románia labdarúgó-válogatottja

Románia labdarúgó-válogatottja 3-1-re kikapott Bosznia-Hercegovinától a világbajnoki selejtezősorozat szombat esti játéknapján, ezzel nehéz helyzetbe került a 2026-os tornára való kijutás tekintetében.

Kikapott Boszniában, eltávolodott a világbajnokságtól Románia labdarúgó-válogatottja
2025. november 14., péntek

Előrejelzés: a magyar válogatottnak több mint 80 százalékos az esélye a pótselejtezős hely megcsípésére

A magyar labdarúgó-válogatottnak több mint 80 százaléka esélye van arra, hogy megszerezze a világbajnoki selejtezők F csoportjában a pótselejtezőt érő második helyet.

Előrejelzés: a magyar válogatottnak több mint 80 százalékos az esélye a pótselejtezős hely megcsípésére
2025. november 13., csütörtök

Magyar győzelem az örmények ellen, Ronaldóék botlása miatt még nem biztos Vargáék pótselejtezős helye

Magyarország labdarúgó-válogatottja legyőzte Örményország együttesét a világbajnoki selejtezősorozat F csoportjának ötödik fordulójában, így nagy lépést tett a pótselejtező felé.

Magyar győzelem az örmények ellen, Ronaldóék botlása miatt még nem biztos Vargáék pótselejtezős helye
Hirdetés
2025. november 13., csütörtök

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség

Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség
2025. november 13., csütörtök

Szoborállítással tiszteleg szülőfaluja Helmut Duckadam emléke előtt, halálának első évfordulóján

Az Arad megyei Szemlak községben felavatták Helmut Duckadam BEK-győztes futballkapus egész alakos szobrát, amelyet csütörtök délben lepleztek le a néhai labdarúgó özvegye és családtagjai körében.

Szoborállítással tiszteleg szülőfaluja Helmut Duckadam emléke előtt, halálának első évfordulóján
2025. november 11., kedd

Sima váradi vereség a vízilabda Bajnokok Ligájában

Elszenvedte második vereségét a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti együttes a kedd esti harmadik fordulóban simán kikapott hazai medencében az olasz Bresciával szemben, így lecsúszott csoportja harmadik helyére.

Sima váradi vereség a vízilabda Bajnokok Ligájában
Hirdetés
2025. november 10., hétfő

Belényesi Dávidék a szívüket is kiteszik a medencében a váradi vízilabdacsapat előmeneteléért

Tavalyi kiváló szereplésének megismétlése, a legjobb nyolc közé jutás szempontjából nagyon fontos mérkőzés vár a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában a Nagyváradi VSK-ra, amely a kőkemény Brescia együttesét fogadja kedden.

Belényesi Dávidék a szívüket is kiteszik a medencében a váradi vízilabdacsapat előmeneteléért
2025. november 10., hétfő

Derült égből edzőváltás a Csíkszeredai Sportklubnál

Peteris Skudra lett a jégkorong Erste Ligában szereplő Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A klub honlapja hétfőn számolt be arról, hogy a szlovák Extraligából érkező lett szakember a héten már megkezdi a munkát a Sportklubnál.

Derült égből edzőváltás a Csíkszeredai Sportklubnál
2025. november 09., vasárnap

Szoboszlai és Kerkez is mindent megtett, mégis csúnyán kikapott a Liverpool

Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a címvédő Liverpool FC 3-0-ás vereséget szenvedett a Manchester City vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.

Szoboszlai és Kerkez is mindent megtett, mégis csúnyán kikapott a Liverpool
Hirdetés
Hirdetés