Hirdetés

A FIFA kizárással fenyegeti az olasz szövetséget

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) felfüggesztheti az olasz szövetség (FIGC) tagságát, amennyiben a bundabotrányban elmarasztalt, a másodosztályba visszasorolt Juventus továbbra is kitart amellett, hogy polgári bírósághoz fordul.

Gazda Árpád

2006. augusztus 24., 00:002006. augusztus 24., 00:00

Labdarúgás
„Szerdáig adtunk haladékot a FIGC-nek, hogy meggyőzze a torinói klub képviselőit, illetve megakadályozza, hogy az ügynek polgári bíróságon legyen folytatása” – közölte Andreas Herren, a FIFA szóvivője, jelezve, hogy ez a lépés ellentétben áll a szervezet alapszabályával.
Joseph Blatter, a nemzetközi szövetség elnöke kedden levélben hívta fel a figyelmét Guido Rossinak, a FIGC élére kinevezett kormánybiztosnak, illetve Gianni Petruccinak, az Olasz Olimpiai Bizottság elnökének arra, hogy sportbíróság által hozott ítéleteket nem lehet polgári peres ügyek tárgyává tenni. A FIFA-elnök utalt arra, hogy az alapszabály egyik cikkelye kimondja: a tagszervezeteknek a saját statútumokba is bele kell foglalniuk, hogy klubjaik, illetve versenyzőik a szövetség, a konföderációk vagy a FIFA jogi testületeihez fordulnak vitás esetekben. Mindebből az következik, hogy amint nemzeti szinten kimerültek a fellebbezési lehetőségek a sportbíróságoknál, csakis a lausanne-i székhelyű nemzetközi Sportbírósághoz (CAS) lehet fordulni jogorvoslatért.
A Juventus a másodfokú olasz sportdöntő-bírósági ítélet – majd annak olimpiai bizottsági megerősítése – alapján a Serie B-ben kezdi a következő idényt, 17 pontos hátrányból. A szintén elmarasztalt Lazio és a Fiorentina maradhat az első osztályban, mínusz 11, illetve 19 pontról indulva, míg az AC Milan 8 pont levonással kezd az élvonalban. Az ugyancsak érintett Reggina ügye még nem zárult le. MTI
Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 16., vasárnap

Rossi: az egyik legmeghatározóbb és legfontosabb meccs lesz a magyar-ír

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint a több mint hét éve tartó regnálása során vasárnap az írek elleni világbajnoki selejtezőmérkőzés lesz az egyik legmeghatározóbb és legfontosabb a magyar labdarúgó-válogatott számára.

Rossi: az egyik legmeghatározóbb és legfontosabb meccs lesz a magyar-ír
Hirdetés
2025. november 16., vasárnap

Kikapott Boszniában, eltávolodott a világbajnokságtól Románia labdarúgó-válogatottja

Románia labdarúgó-válogatottja 3-1-re kikapott Bosznia-Hercegovinától a világbajnoki selejtezősorozat szombat esti játéknapján, ezzel nehéz helyzetbe került a 2026-os tornára való kijutás tekintetében.

Kikapott Boszniában, eltávolodott a világbajnokságtól Románia labdarúgó-válogatottja
2025. november 14., péntek

Előrejelzés: a magyar válogatottnak több mint 80 százalékos az esélye a pótselejtezős hely megcsípésére

A magyar labdarúgó-válogatottnak több mint 80 százaléka esélye van arra, hogy megszerezze a világbajnoki selejtezők F csoportjában a pótselejtezőt érő második helyet.

Előrejelzés: a magyar válogatottnak több mint 80 százalékos az esélye a pótselejtezős hely megcsípésére
2025. november 13., csütörtök

Magyar győzelem az örmények ellen, Ronaldóék botlása miatt még nem biztos Vargáék pótselejtezős helye

Magyarország labdarúgó-válogatottja legyőzte Örményország együttesét a világbajnoki selejtezősorozat F csoportjának ötödik fordulójában, így nagy lépést tett a pótselejtező felé.

Magyar győzelem az örmények ellen, Ronaldóék botlása miatt még nem biztos Vargáék pótselejtezős helye
Hirdetés
2025. november 13., csütörtök

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség

Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség
2025. november 13., csütörtök

Szoborállítással tiszteleg szülőfaluja Helmut Duckadam emléke előtt, halálának első évfordulóján

Az Arad megyei Szemlak községben felavatták Helmut Duckadam BEK-győztes futballkapus egész alakos szobrát, amelyet csütörtök délben lepleztek le a néhai labdarúgó özvegye és családtagjai körében.

Szoborállítással tiszteleg szülőfaluja Helmut Duckadam emléke előtt, halálának első évfordulóján
2025. november 11., kedd

Sima váradi vereség a vízilabda Bajnokok Ligájában

Elszenvedte második vereségét a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti együttes a kedd esti harmadik fordulóban simán kikapott hazai medencében az olasz Bresciával szemben, így lecsúszott csoportja harmadik helyére.

Sima váradi vereség a vízilabda Bajnokok Ligájában
Hirdetés
2025. november 10., hétfő

Belényesi Dávidék a szívüket is kiteszik a medencében a váradi vízilabdacsapat előmeneteléért

Tavalyi kiváló szereplésének megismétlése, a legjobb nyolc közé jutás szempontjából nagyon fontos mérkőzés vár a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában a Nagyváradi VSK-ra, amely a kőkemény Brescia együttesét fogadja kedden.

Belényesi Dávidék a szívüket is kiteszik a medencében a váradi vízilabdacsapat előmeneteléért
2025. november 10., hétfő

Derült égből edzőváltás a Csíkszeredai Sportklubnál

Peteris Skudra lett a jégkorong Erste Ligában szereplő Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A klub honlapja hétfőn számolt be arról, hogy a szlovák Extraligából érkező lett szakember a héten már megkezdi a munkát a Sportklubnál.

Derült égből edzőváltás a Csíkszeredai Sportklubnál
2025. november 09., vasárnap

Szoboszlai és Kerkez is mindent megtett, mégis csúnyán kikapott a Liverpool

Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a címvédő Liverpool FC 3-0-ás vereséget szenvedett a Manchester City vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.

Szoboszlai és Kerkez is mindent megtett, mégis csúnyán kikapott a Liverpool
Hirdetés
Hirdetés