2008. november 24., 23:212008. november 24., 23:21
„Célunk, hogy talpon maradjunk az európai porondon. Ennek érdekében minden lehetőséget ki kell használni, senki ne gondolja, hogy csak az egyszerű jelenlétünkkel szeretnénk kipipálni a müncheni összecsapást, még akkor is, ha számunkra a Fiorentina elleni hazai összecsapás lehet a sorsdöntő. A játékosok is tudják, meg kell szakadnia a rossz sorozatnak, és mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy megszűnjön a krízishelyzet” – fogalmazott a Steaua trénere, aki 5 – nyeretlen – mérkőzés óta irányítja a piros-kékeket.
Míg a Steauának már csak a 3. hely megszerzésére maradt esélye, a Bayern Münchennek elég egy döntetlen, hogy bebiztosítsa továbbjutását a BL nyolcaddöntőjébe. Jürgen Klinsmann vezetőedző elégedett is lenne az egy ponttal. „Nagyon nehéz meccsre számítok. Egy ponttal teljesítenénk célkitűzésünk, ezért egy döntetlenben is kiegyeznék” – mondta a bajorok trénere. Hasonló helyzetben van az Olympique Lyon is, amely Firenzébe látogat. Azonban az olaszok győzelem esetén 2 pontra zárkóznának fel a franciák mögé, így még továbbjuthatnak. Kedden az E, a G és a H csoportban is fény derülhet a továbbjutók kilétére. Az E jelű kvartettben a Villarreal és a Manchester United egy „békés” egymás elleni döntetlen esetén együtt ünnepelhet. A G-ben győzelem esetén az Arsenal és a Porto örülhet, a H-ban pedig a Real Madrid a már továbbjutott Juventus szentpétervári fellépésétől is függ.
Bajnokok Ligája, csoportkör, 5. forduló, kedd, F csoport: Bayern München–Steaua (Pro Tv, 21.45), Fiorentina–Olympique Lyon (sport.ro, 21.45). A csoport állása: 1. Lyon 8 pont (10-6), 2. Bayern 8 (6-2), 3. Fiorentina 3, 4. Steaua 1. E csoport: Aalborg–Celtic Glasgow, Villarreal– Manchester United. A csoport állása: 1. Manchester United 8 (7-1), 2. Villarreal 8 (9-5), 3. Celtic 2 (1-5), 4. Aalborg 2 (5-11). G csoport: Fenerbahce–FC Porto, Arsenal–Dinamo Kijev. A csoport állása: 1. Arsenal 8, 2. Porto 6, 3. Kijev 5, 4. Fenerbahce 2. H csoport: Zenit Szentpétervár–Juventus (sport.ro, 19.30), BATE Boriszov–Real Madrid. A csoport állása: 1. Juventus 10 – már továbbjutott, 2. Real Madrid 6, 3. Zenit 4, 4. BATE 2.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.