Hirdetés

A Várad „lerajtolta” a Kolozsvári U-t

Rangadót nyerve kezdte a bajnoki idényt a Nagyváradi VSK férfi kosárlabdacsapata, amely szerda este kiélezett mérkőzésen verte 76:68-ra a vendég Kolozsvári U-Mobitelcót.

Krónika

2013. október 03., 15:542013. október 03., 15:54

A Nemzeti Liga nyitómeccsét a partiumiak kezdték jobban: az első negyedben, 13:6-nál időkérésre kényszerítették Dorin Pinteát, a Szamos-partiak vezetőedzőjét. Ennek köszönhetően az első játékrész végére felzárkózott az U (15:13), ám a második negyedben is a VSK játszott fölényben, amely 31:21-re is vezetett, a negyedet pedig 39-32-es eredménnyel zárták a csapatok.

A sípszó előtt Hargrove csaknem kilenc méterről talált be a hazaiak kosarába, a látványos hárompontos pedig feltüzelte a vendégeket, akik a harmadik játékrészben a vezetést is megszerezték, a zárónegyed pedig már rendkívül kiélezett párharcot hozott.

Az utolsó perc előtt még a lepattanózásban jeleskedő kolozsváriaknál volt az előny (67:68), a végjátékban azonban csak a VSK szerzett pontokat – a hazaiak sikerét Szubotics lefújás előtt, távolról szerzett kosara koronázta meg. A VSK legeredményesebb játékosa a dupla-duplát elérő (20 pont, 10 lepattanó) Titus Nicoară volt, a másik oldalon Darius Hargrove 21 pontot jegyzett.

Cristian Achim, a váradiak trénere szerint nagyon fontos győzelmet arattak, ugyanis rajtuk volt a nagyobb nyomás. „Otthon játszottunk, egy balul sikerült rajt pedig minden bizonnyal alaposan kihatott volna a folytatásra is. A várakozásoknak megfelelően nagyon nehéz meccsen vagyunk túl, véleményem szerint a második negyed végén Hargrove kosara fordította meg a találkozó alakulását” – fogalmazott a szakember, aki ugyanakkor aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az ellenfelek támadó lepattanózásban rendre felülkerekednek rajtuk, ez pedig, ha nem vigyáznak, nagy problémát okozhat a jövőben.

Dorin Pintea szintén tisztában volt vele, hogy nehéz dolguk lesz a VSK ellen, és csak apróságok fognak dönteni. „A Várad a kulcspillanatokban jobban összpontosított. A hármasdobásoknál kis szerencséjük is volt, mi pedig elég rossz százalékban dobtuk a kétpontosokat” – értékelt az U trénere, aki szerint csapata a sérült Mihai Silvăşan hiányát is alaposan megérezte.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 13., kedd

Nemzeti Sport Gála: Kós Hubert és Márton Luana a 2025-ös év sportolói

A férfiaknál Kós Hubert világbajnok úszót, a nőknél Márton Luana világbajnok tekvondóst választotta meg a 2025-ös év sportolójának a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ).

Nemzeti Sport Gála: Kós Hubert és Márton Luana a 2025-ös év sportolói
Hirdetés
2026. január 12., hétfő

Montenegró legyőzése csoportelsőséget ér a magyar vízilabda-válogatottnak

A magyar válogatott 13-10-re nyert a montenegrói csapat ellen hétfőn a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság második fordulójában.

Montenegró legyőzése csoportelsőséget ér a magyar vízilabda-válogatottnak
2026. január 11., vasárnap

Vízilabda: győzelemmel kezdték Vancsik Leventéék a belgrádi Európa-bajnokságot

Románia válogatottja győzelemmel kezdte a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságot, amelynek második napján 15-7-re felülmúlta Szlovákia együttesét. Vancsik Leventéékre a továbbiakban a török és az olasz vízilabda-válogatott vár a csoportban.

Vízilabda: győzelemmel kezdték Vancsik Leventéék a belgrádi Európa-bajnokságot
2026. január 10., szombat

A franciák legyőzésével rajtolt a magyar válogatott

A magyar válogatott főként kiváló védekezésének köszönhetően 15–7-re nyert a francia csapat ellen a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság szombati nyitónapján.

A franciák legyőzésével rajtolt a magyar válogatott
Hirdetés
2026. január 10., szombat

Férfi kézilabda Eb-felkészülés: tízgólos magyar siker Románia ellen

A magyar férfi kézilabda-válogatott 33–23-ra legyőzte Romániát a péntek este Győrben rendezett Eb-felkészülési mérkőzésen. A két ország kézilabda-válogatottjainak ez volt a 81. egymás elleni meccse, az örökmérleg egyelőre még a románok javára billen.

Férfi kézilabda Eb-felkészülés: tízgólos magyar siker Románia ellen
2026. január 09., péntek

Nagy nap a pénteki a Dacia számára a Dakaron

Az autósok mezőnyében az ötszörös győztes katari Nasszer al-Attijah volt a leggyorsabb a Dakar-rali pénteki hatodik szakaszán, ezzel pedig az összetettben is átvette a vezetést, míg a motorosoknál az ausztrál Daniel Sanders előnye 45 másodpercre csökkent.

Nagy nap a pénteki a Dacia számára a Dakaron
2026. január 08., csütörtök

Magyar válogatott kézilabdázók igazoltak a bukaresti csapathoz

Az egyaránt Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottya és Kuczora Csenge a Bukaresti CSM női kézilabdacsapatához igazol.

Magyar válogatott kézilabdázók igazoltak a bukaresti csapathoz
Hirdetés
2026. január 08., csütörtök

Gyászol a magyar vízilabda: elhunyt Kemény Ferenc

93 éves korában elhunyt Kemény Ferenc, a háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitány Kemény Dénes édesapja, a magyar vízilabda legendás nevelőedzője.

Gyászol a magyar vízilabda: elhunyt Kemény Ferenc
2026. január 08., csütörtök

„Magyar vízilabdázó csakis éremért küzd”. Válogatott pólósok a Krónikának az Eb-kilátásokról

Fiatalos csapattal és lendülettel vág neki a magyar férfi vízilabda-válogatott a szombaton elrajtoló belgrádi Európa-bajnokságnak. Jansik Szilárd és Vigvári Vendel arról nyilatkozott a Krónikának, milyen elvárásokkal utaznak a 37. kontinenstornára.

„Magyar vízilabdázó csakis éremért küzd”. Válogatott pólósok a Krónikának az Eb-kilátásokról
2026. január 07., szerda

Erdélyi hegymászó hódította meg az Antarktisz legmagasabb csúcsát

A petrozsényi Adrian Ahrițculesei hegymászó meghódította az Antarktisz legmagasabb csúcsát, a 4892 méter magas Vinson-hegyet. A dél-erdélyi hegymászó az úgynevezett Hét csúcs-kihívás keretében érte el a sikert.

Erdélyi hegymászó hódította meg az Antarktisz legmagasabb csúcsát
Hirdetés
Hirdetés