A Steaua vendégeként sikerült idén először gólt szereznie bajnoki mérkőzésen a Marosvásárhelyi ASA élvonalbeli labdarúgócsapatának, ráadásul az ex-rapidos Marius Constantin büntetőből szerzett találata elég volt ahhoz, hogy szombat este 1-1-es döntetlent érjenek el a Denis Alibec révén tizenegyest kihagyó bukarestiekkel szemben.
2017. március 05., 15:482017. március 05., 15:48
Ezzel együtt az erdélyi alakulat sereghajtóként – a Chiajna ellen otthon szintén 1-1-es döntetlent játszó Temesvári Poli mögött – zárja az alapszakaszt, a fővárosi piros-kékek pedig a második helyről lépnek tovább a felsőházi rájátszásba.
Oda a listavezető Viitorul mellett még a címvédő Giurgiui Astra is jegyet váltott csütörtök este a Iași ellen bepótolt meccsen aratott 3-2-es sikerével. Emiatt a bajnok csak hétfő este 20.30-kor fogadja a Botoșani-t, előtte 18 órakor pedig Voltunari–Iași összecsapást rendeznek az alapszakasz utolsó, 26. fordulójában. A felsőházi rájátszás mezőnye a vasárnap egyaránt 20.30-túl rendezendő Craiova–Medgyes, CFR–Viitorul és Pandurii–Dinamo mérkőzések eredményeivel véglegesedik.
A motiváció legtöbbször hirtelen felindulásból fakad, hosszú távon viszont a fegyelem az, ami fenntartja az állandó fejlődést – vallja Kisjancsi András, aki nemrég korcsoportjában első, összesítésben pedig negyedik helyen végzett egy kerékpárversenyen.
A Nagyváradi VSK vízilabdacsapata nyerte a Román Kupát, miután a szombat esti döntőben 14-9 arányban legyőzte a bukaresti Dinamo együttesét. A nagyváradi pólósok egy héttel ezelőtt elhódították a Szuperkupát is.
Pénteken kezdődik a jégkorong Erste Liga 18. idénye, amelyben már nem vesz részt az osztrák bázisú bajnoksághoz csatlakozó Ferencváros, így szakértők szerint az erdélyi csapatok számítanak esélyesnek.
Magyarország labdarúgó-válogatottja 3-2-re vereséget szenvedett Portugáliától Budapesten a világbajnoki selejtezősorozat keddi játéknapján, az F csoport második fordulójában.
Felavatták kedden a román színekben négyszeres olimpiai bajnok Szabó Katalin szobrát, amelyet Székesfehérváron az Olimpiai Parkban, a helsinki játékokon 16 aranyérmet nyert magyar sportolók emlékét megörökítő alkotás mellett állítottak fel.
A csapatkapitány Szoboszlai Dominik kiegyezne azzal, ha a magyar labdarúgó-válogatott kedden hazai pályán döntetlent érne a portugálok ellen a 2026-os világbajnokság selejtezősorozatában.
Két góllal vezetett, mégis döntetlent játszott Marco Rossi együttese Írország ellen a 2026-os világbajnokság szombat esti selejtezőmérkőzésén. A magyar labdarúgó-válogatott a második félidő nagy részében emberhátrányban játszott.
Marco Rossi szövetségi kapitány szerint nüanszok dönthetik el szombaton a magyar labdarúgó-válogatott írországi rajtját a világbajnoki selejtezősorozatban.
Az erőviszonyokat tekintve talán a legfontosabb mérkőzéssel kezdi meg a 2026-os világbajnokság selejtezősorozatát a magyar labdarúgó-válogatott, amely 1986 után juthat ki ismét a sportág legnagyobb seregszemléjére.
Meglepő nevek vezetik a romániai játékvezetők idei kereseti listáját: egy nem FIFA-kerettag bíró kapta a legtöbb pénzt.
szóljon hozzá!