
A Nagyváradi VSK férfi vízilabdacsapatának ismét meggyűlt a baja a Steauával, mert ahogyan tavaly a bajnoki döntő utolsó meccsén, úgy most a Román Kupa fináléjában maradt alul nagy arányban a „bakákkal” szemben.
2017. május 01., 23:062017. május 01., 23:06
Miközben Kádár Kálmán legénysége a csoportkörben és az elődöntőben is magabiztosan verte ellenfeleit, addig a vasárnapi döntőben szinte végig alárendelt szerepet játszott a bukaresti riválissal szemben.
A kupatornának otthont adó bukarestiek negyedről negyedre léptek meg ellenfelüktől, mígnem az utolsó játékrészben négy találatot dobva megadták a kegyelemdöfést az így 10-5-re alulmaradó VSK-nak. A fővárosi alakulat történetének kilencedik Román Kupáját hódította el, a folytatásban pedig ismét a VSK lesz az ellenfele a bajnokság egyik fél harmadik győzelméig tartó döntőjében.
A nagykárolyi Kovács István a negyedik helyen végzett az év legjobb futballbíróinak rangsorában.
A magyar válogatott négy helyet rontva a 41. a Nemzetközi Labdarúg-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyet továbbra is az Európa-bajnok spanyolok vezetnek.
Szoboszlai Dominik lett november legjobb játékosa az angol labdarúgó-bajnokságban címvédő Liverpoolnál.
Megtámadta az alkotmánybíróságon Nicușor Dan elnök azt a törvényt, amely arra kényszeríteni a sportklubokat, hogy a csapatsportokban legalább 40 százalékban hazai játékosakat küldjenek pályára a hivatalos mérkőzéseken
Az olimpiai és Európa-bajnok norvég válogatott kollekcióját teljessé téve megnyerte a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokságot, ugyanis a vasárnapi fináléban 23-20-ra legyőzte a társházigazda német csapatot Rotterdamban.
A portugál Sporting Lisszabon lesz a Puskás Akadémia ellenfele a labdarúgó Ifjúsági Ligában (az ifjúsági Bajnokok Ligájában) a legjobb 32 között.
A Ferencváros hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a vendég Glasgow Rangerst a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtöki hatodik fordulós mérkőzésén, így változatlanul veretlen és nyolcaddöntőbe jutást érő helyen áll.
Kikapott Magyarország női kézilabda-válogatottja a társházigazda holland csapattól szerdán a Rotterdamban játszott negyeddöntőben a holland-német közös rendezésű világbajnokságon.
Több mint egy félidőt emberhátrányban játszva vereséget szenvedett hazai pályán a román bajnok FCSB-től az ifjúsági Bajnokok Ligája 3. fordulójának visszavágóján a Puskás Akadémia, de a magyar bajnok tizenegyesekkel kiejtette a bukaresti csapatot.
Szoboszlai Dominik tizenegyesgóljával a Liverpool 1-0-ra legyőzte idegenben az Internazionalét a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszában, a hatodik forduló keddi játéknapján.
szóljon hozzá!