
Hiába játszott jól a Nagybányai HCM a Larvik ellen, végül a kihagyott hétméteresek megbosszulták magukat és a román bajnok 24-23-ra kikapott hazai pályán a Bajnokok Ligája harmadik fordulójában.
2014. november 02., 16:052014. november 02., 16:05
„Inkább rosszul játszottunk volna a norvég bajnok ellen, de a mai (szerk megj.: pénteki) formánkat hoztuk volna korábban a Metz ellen. Franciaországban nagyon gyengén szerepeltünk, pedig ott mindkét pontot meg kellett volna szereznünk” – fogalmazott Costică Buceschi.
A bányaiak edzője szerint noha ösztönző, mégis túl merész célkitűzés számukra a legjobb négy közé jutás, hiszen egy csapatot nem lehet egyik pillanatról a másikra felépíteni. Bár a csoportelsőség már elúszott, esélyeiket illetően ugyanakkor még optimisták. Dacára annak, hogy három forduló alatt csak két pontot gyűjtöttek, még reménykednek, hogy a Larvik a papírformának megfelelően legyőzi majd a Metz és a Lublin alakulatát, ők pedig a „kötelező” pontokat megszerezve továbbjutnak a D előjelű kvartett második helyéről.
A Lublin–Metz találkozót vasárnap este rendezik, ám annak eredményétől függetlenül a norvég bajnok százszázalékos teljesítménnyel, 6 ponttal áll az összetett élén. A nagybányai meccsen különben Németh András, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya is jelen volt, többek között a házigazdák mezében egy gólt szerző Szűcs Gabriella teljesítményét akarta a helyszínről felmérni.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!