Hirdetés

Pezsgőzött a Mercedes-tandem Szuzukában

A címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma–1-es autós gyorsasági világbajnokság vasárnapi Japán Nagydíját, és ezzel 48 pontra növelte előnyét az összetett pontversenyben német csapattársával, a most másodikként záró Nico Rosberggel szemben.

2015. szeptember 27., 15:392015. szeptember 27., 15:39

A 30 éves Hamiltonnak ez volt pályafutása 41., egyben idei nyolcadik futamgyőzelme, ezzel az örökranglistán feljött a negyedik helyre, utolérve a háromszoros vb-győztes, legendás brazil Ayrton Sennát.

A pole pozícióból induló Rosberg gyakorlatilag a rajtnál elveszítette a Hamilton elleni csatát, kicsúszása után sokáig a négyszeres vb-győztes honfitársa, Sebastian Vettel (Ferrari), valamint a finn Valtteri Bottas (Williams) mögött a negyedik helyen autózott. Utóbbit az első kerékcseréről visszatérve, a célegyenes előtti lassítóban előzte meg, míg a Ferrari német pilótájával a második kerékcserék alkalmával cserélt sorrendet. Vettel így a harmadik helyen ért célba, közvetlenül csapattársa, a finn Kimi Räikkönen előtt.

Az élen autózó Hamiltont eközben senki sem veszélyeztette, így öt futammal a vb-sorozat vége előtt jelentős lépést tett a címvédés felé. Bevallása szerint nem sportszerűtlen manőverrel előzte meg csapattársát a rajt után.

„A belső íven voltam, a kanyar az enyém volt. Közel voltunk egymáshoz, az autó az ív végén teli tankkal túlkormányozottá válik, csökken a tapadás, főleg a külső íven, ahol Nico ment. Ott előbb-utóbb elfogy az út” – magyarázta. Ezzel Rosberg sem vitatkozott, ugyanakkor hozzátette: ha még életben akarja tartani vb-esélyeit, akkor a soron következő futamon – két hét múlva Szocsiban – már győznie kell.

A Japán Nagydíj pontszerzői: 1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes), 2. Nico Rosberg (német, Mercedes), 3. Sebastian Vettel (német, Ferrari), 4. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari), 5. Valtteri Bottas (finn, Williams), 6. Nico Hülkenberg (német, Force India), 7. Romain Grosjean (francia, Lotus), 8. Pastor Maldonado (venezuelai, Lotus), 9. Max Verstappen (holland, Toro Rosso), 10. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Toro Rosso).

A vb-pontverseny állása 14 futam után, pilóták: 1. Hamilton 277 pont, 2. Rosberg 229, 3. Vettel 218, 4. Räikkönen 119; konstruktőrök: 1. Mercedes 506 pont, 2. Ferrari 337, 3. Williams 208.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés