
Fotó: Boda L. Gergely
„Már régóta nem láttam ilyen energiával, igazi csapatként játszani őket" – dicsérte marosvásárhelyi tanítványait Szászgáspár Barnabás vezetőedző, miután a Craiova elleni harmadik győzelmükkel hétfő este továbbjutottak az országos élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság elődöntőjébe.
2016. április 26., 16:152016. április 26., 16:15
A Maros KK, mint ismeretes, a középszakaszban még gyengébb volt az oltyánoknál, ezért idegenben kezdte a párharcot, de a két, hosszabbításban megnyert találkozó után már főesélyesként lépett otthon pályára a „Dzsungelben\".
Az ellenfél ugyan próbált harcban maradni, de az első játékrész után már nem tudta kellően megszorongatni az ellenfelet, amely végül 72:62-re győzött. A Maros KK lett tehát a bajnokság első elődöntőse, a többi párharc ugyanis nem dőlt el három meccsen.
Hétfő este a Nagyszebennek sikerült otthon visszavágnia a Kolozsvári U-BT-nek és 93:91-es sikerrel kiharcolnia a szerda esti negyedik összecsapást. Az egyik fél harmadik győzelméig tartó negyeddöntőben a Nagyváradi VSK és a Steaua is 2-1-es előnyben játszik kedden a Galac, illetve a Dinamo vendégeként.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!