
Konkoly Zsófia
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
A címvédőként érkezett úszó Konkoly Zsófia ezüstérmet szerzett pénteken az S9-es sérültségi kategória 100 méter pillangó számában a párizsi paralimpián.
2024. szeptember 06., 20:322024. szeptember 06., 20:32
A francia fővárosban már kétszeres aranyérmes, 22 éves pécsi parasportoló a délelőtti előfutamból a második idővel került az esti fináléba, amelyben ugyancsak másodikként csapott a célba a paralimpiai rekorddal diadalmaskodó amerikai Christie Raleigh-Crossley mögött.
Konkoly – aki múlt csütörtökön 400 gyorson, egy nappal korábban pedig 200 vegyesen nyert – pályafutása harmadik paralimpiáján a hetedik érmét gyűjtötte be, 3 arany, 3 ezüst és 1 bronz a mérlege.
A Vasas 24 éves versenyzője csütörtökön bronzérmet szerzett 400 méter gyorson, ezúttal pedig fő számában ugrott a medencébe. A délelőtti előfutamból első helyen került az esti fináléba, amelyben 1:07.97 perces idővel lett övé a győzelem.
A pályafutása harmadik paralimpiáján szereplő Pap – akinek szombaton még lesz egy száma – eddig összesen 2 arany-, 3 ezüst- és két bronzérmet gyűjtött.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!