Hirdetés

A magyar sikeredző titka – Dárdai megszépítette a Hertha-drukkerek karácsonyát

„A siker titka az, hogy nem kérek a játékosoktól olyat, amit nem tudnak megcsinálni" – nyilatkozta Dárdai Pál annak kapcsán, hogy csapata, a Hertha Berlin – hatalmas bravúrt végrehajtva – a két nagy ász, a Bayern München és a Borussia Dortmund mögött harmadik helyen zárta a téli szezont a Bundesligában.

Hírösszefoglaló

2015. december 23., 13:492015. december 23., 13:49

A berlini együttes túlnyomóan fiatal, alig ismert, tapasztalatlan játékosokból áll, a Herthát idén február óta irányító magyar vezetőedzőnek mégis sikerült a maximumot kihoznia belőlük.

„Nem tudom, hogyan csinálom, de az ificsapatoknál – ahol korábban dolgoztam – szintén sikerült a maximumot kihozni a játékosokból. Talán értek a nyelvükön, vagy – mint mondtam – csak azt kérem tőlük, amire képesek\" – jelentette ki az MTI által idézett Dárdai, aki azt azonban elismerte, hogy – szavai szerint – össze is kell rakni egy csapatot úgy, hogy az sikeres legyen.

„Nem elég a győztes mentalitás, nem elég csak jól játszani, a lényeg az, hogy a végén hány pontot sikerül összegyűjteni\" – tette hozzá. Szerinte ez pedig nem olyan egyszerű dolog, viszont az egyszerű labdarúgás a legjobb labdarúgás és a Hertha BSC – mint hangsúlyozta – „egyszerű focit játszik\".

A mostani nagy siker ellenére a harmadik hely nem ismeretlen Dárdai Pál számára. 2008-ban egy ideig szintén „dobogós\" helyen állt az együttes, az edző akkor a svájci Lucien Favre volt, és Dárdai Pál még aktív játékosként a középpályán rúgta a labdát. „Akkor hasonló évünk volt, majdnem bajnokok lettünk, de elrontottuk az utolsó négy fordulóban\" – emlékezett vissza, és talán ezért is a mostani várakozásokról óvatosan nyilatkozott. – Erősíteni most nem fogunk, sok játékosom van, egy egészséges konkurenciaharc előre viszi a csapatot, és nem lesz túl kemény felkészülés\".

A játékosként 61-szeres válogatott szakember az MTI-nek elmondta, az elmúlt szezonban még az volt a cél, hogy ne essen ki a csapat, s erre épült a játékfilozófia, amely sikeres volt. A mostani cél, hogy ezt a játékfilozófiát, amelyet egyre jobban alkalmaznak, nyárig megtartsák. Szavai szerint nem az a legfontosabb, hogy hány pontot szerez a csapat, hanem az, hogy „legyen egy játékkultúra, egyfajta rövid passzos, tudatos foci, amelyben nagyon sokat kell futni.\"

„A játékosok jól csinálják, élvezik, a kultúra működik\" – tette hozzá, hangsúlyozva, hogy a Hertha BSC ezt a játékot kívánja folytatni tavasszal is. „Hogy hány pontot szerzünk, azzal most nem is szeretnék foglalkozni\" – jelentette ki, hasonlóan vélekedve az esetleges európai kupaszereplés esélyeiről is.

„Úgy gondolom, hogy ha tavasszal jól kezdünk, ha az első meccsen, az Augsburg ellen nyerni tudunk, az nagy előrelépés lehet abba az irányba, hogy szép évet zárjunk\" – mondta Dárdai, aki szerint az együttes jelenleg egy tanulási folyamaton megy keresztül, és nem szeretné túlzott elvárásokkal terhelni a játékosokat. Dárdai úgy vélte, a mostani harmadik hely szép karácsonyi ajándék a berlini szurkolók számára: „Ez volt a cél, a több tízezres szurkolótábor most nagyon boldog. Egy biztos, nagyon szeretnek bennünket a szurkolók és remélhetőleg így megy tovább a szekér\" – fogalmazott a szakember.

A Hertha magyar edzője a szokásoktól eltérően ezúttal nem Magyarországon tölti a karácsonyt. Édesapja, idősebb Dárdai Pál – a Pécs egykori kiváló labdarúgója, majd trénere, aki annak idején játékosként a B-válogatottig vitte – a családdal Berlinben karácsonyozik. Közismert, hogy fiának ő a legfőbb tanácsadója, akivel minden mérkőzés előtt és után is konzultál. És hogy mit tanult tőle, azzal kapcsolatban az ifjabb Dárdai Pál azt válaszolta: „emberséget, ami a legfontosabb\".

A válogatott volt trénere – akinek berlini kötelezettségei miatt Bernd Storcknak kellett átadnia a stafétabotot – hangsúlyozottan csakis szurkolóként nyilatkozott a magyar nemzeti tizenegy franciaországi esélyeiről. „Remélem, a csapat tovább erősödik, kihasználva azt az eufóriát is, ami most tapasztalható, és sikerrel veszi az akadályokat\" – jelentette ki.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés