Hirdetés

A Liverpool a Sevilla kihívója az Európa Liga döntőjében

A labdarúgó-Európa Liga elődöntőjének csütörtöki visszavágóin eldőlt, hogy a Sevilla megvédheti címét, miután hazai pályán két góllal nyert a Sahtar Doneck ellen, míg a Liverpool szintén otthon dolgozta le egygólos hátrányát és jutott be a fináléba a Villarreallal szemben.

Hírösszefoglaló

2016. május 06., 12:502016. május 06., 12:50

A legutóbbi két kiírást megnyerő Sevilla már az odavágó 2-2-es végeredménye után is kedvező helyzetből várhatta a hazai visszavágót, és nem is kellett csalódniuk a spanyol csapat játékosainak – írja az M4sport.hu.

Kevin Gameiro két ziccert is értékesített, a kettő között, a negyvennegyedik percben azért Eduardo izgalmassá tette a mérkőzést, de a szünet után Gameiro hamar gondoskodott a sevillai nyugalomról. Mariano az 59. percben a jobb oldalról, mintegy huszonöt méterről jobb külsővel remekül tekerte a labdát a hosszú alsóba – ezzel minden eldőlt. Mircea Lucescu ukrán együttese ugyanis nagy veszélyt már nem tudott teremteni a hazai kapu előtt, sőt a Sahtar román vezetőedzője csupán annak örülhetett volna, hogy csapata nem kapott nagyobb verést – csakhogy ez most mellékes volt, a továbbjutás így sem jött össze.

A Liverpool egygólos hátrányban várta a Villareal elleni visszavágót, márpedig az elképesztő hangulatot teremtő szurkolói miatt ez az angol csapatnak olyan, mint amikor más klubok döntetlennel indulnak neki a hazai pályán sorra kerülő második kilencven percnek.

A hetedik percig bírta a spanyol védelem a liverpooli rohamokat, ekkor Bruno Sorianóról perdült a labda a saját hálójába, miután az ötösön meglepte egy bal oldali ebadás, amelyről Daniel Sturridge kicsivel lemaradt. Ezután úgy tűnt, hogy a Villareal a tizenegyesekre játszik, mert egyáltalán nem próbálkoztak támadásokkal. Ekkoriban a vörösök sem nyomtak annyira, talán féltek attól, ha gólt kapnak, nem tudnak legalább két másikat rúgni. Nem kellett volna ennyire kishitűnek lenniük, ugyanis a második félidőben előbb Sturridge lőtt higgadtan a kapuba, miután az ellenfél tizenhatosán belül szépen átvett egy remek kiugratást, aztána hálóba lőtt.

Szinte már ekkor, a hatvanharmadik percben eldőlt a továbbjutás kérdése, de előbb Víctor Ruiz második sárga lapja – amely a pirosat jelentette számára –, valamint Adam Lallana gólja nem hagyott nyitott kérdést.

„Az a probléma, hogy nem ismerem elég jól az angol nyelvet, ezért nem tudom megfelelő szavakkal leírni a mai teljesítményünket – fogalmazott Jörgen Klopp, a Liverpool német vezetőedzője. –  Az egész esténk remek volt, legalábbis a hetedik perctől mindenképpen. Az első fél óránk? Elképesztő erős volt. A következő tizenöt percben nem játszottunk elég türelmesen, de ez természetes. A második félidőben aztán visszatértünk a tervünkhöz, és meg is lett az eredménye.”

A szakember nagy lehetőségként fogja fel az EL-finálét: „Ebben a sorozatban többször is megmutatta a csapat, hogy mire képes és hogy mire lehet képes a jövőben. Ez sokkal fontosabb nekem menedzserként. De ha láttad, hogyan teljesített a csapatod a Villarreal, a Dortmund vagy az Augsburg ellen, akkor már többet akarsz. Rengeteg csapat van Európában, amelyik el akar jutni a döntőbe, nekünk most sikerült.”

Az Európa Liga fináléját május 18-án Bázelben a Sevilla és a Liverpool játssza. A második számú európai kupasorozatban négy diadalával rekorder Sevilla történelmet írhat, amennyiben nyer a fináléban, ugyanis még egyetlen csapatnak sem sikerült sorozatban háromszor diadalmaskodnia az Európa Ligában és jogelődeiben, a Vásárvárosok Kupájában és az UEFA-kupában. A Liverpool viszont végső sikerével utolérné az örökrangsor élén a Sevillát.

Európa Liga, elődöntő, visszavágók:

Sevilla–Sahtar Doneck 3-1 (1-1). Gólszerzők: Kevin Gameiro (9. perc, 47.), Mariano (59.), illetve Eduardo (44.). Továbbjutott a Sevilla 5-3-as összesítéssel.

FC Liverpool–Villarreal 3-0 (1-0). Gólszerzők: Bruno Soriano (7., öngól), Daniel Sturridge (63.), Lallana (81.). Piros lap: Víctor Ruiz (71.). Továbbjutott a Liverpool 3-1-es összesítéssel.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 13., csütörtök

Szoborállítással tiszteleg szülőfaluja Helmut Duckadam emléke előtt, halálának első évfordulóján

Az Arad megyei Szemlak községben felavatták Helmut Duckadam BEK-győztes futballkapus egész alakos szobrát, amelyet csütörtök délben lepleztek le a néhai labdarúgó özvegye és családtagjai körében.

Szoborállítással tiszteleg szülőfaluja Helmut Duckadam emléke előtt, halálának első évfordulóján
Hirdetés
2025. november 11., kedd

Sima váradi vereség a vízilabda Bajnokok Ligájában

Elszenvedte második vereségét a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti együttes a kedd esti harmadik fordulóban simán kikapott hazai medencében az olasz Bresciával szemben, így lecsúszott csoportja harmadik helyére.

Sima váradi vereség a vízilabda Bajnokok Ligájában
2025. november 10., hétfő

Belényesi Dávidék a szívüket is kiteszik a medencében a váradi vízilabdacsapat előmeneteléért

Tavalyi kiváló szereplésének megismétlése, a legjobb nyolc közé jutás szempontjából nagyon fontos mérkőzés vár a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában a Nagyváradi VSK-ra, amely a kőkemény Brescia együttesét fogadja kedden.

Belényesi Dávidék a szívüket is kiteszik a medencében a váradi vízilabdacsapat előmeneteléért
2025. november 10., hétfő

Derült égből edzőváltás a Csíkszeredai Sportklubnál

Peteris Skudra lett a jégkorong Erste Ligában szereplő Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A klub honlapja hétfőn számolt be arról, hogy a szlovák Extraligából érkező lett szakember a héten már megkezdi a munkát a Sportklubnál.

Derült égből edzőváltás a Csíkszeredai Sportklubnál
Hirdetés
2025. november 09., vasárnap

Szoboszlai és Kerkez is mindent megtett, mégis csúnyán kikapott a Liverpool

Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a címvédő Liverpool FC 3-0-ás vereséget szenvedett a Manchester City vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.

Szoboszlai és Kerkez is mindent megtett, mégis csúnyán kikapott a Liverpool
2025. november 09., vasárnap

Forma-1-es Brazil Nagydíj: győzött és növelte előnyét Lando Norris

Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíjat vasárnap Sao Paulóban, ezzel a sikerrel tovább növelte az előnyét a világbajnoki pontverseny élén csapattársával, az ötödikként célba érő Oscar Piastrival szemben.

Forma-1-es Brazil Nagydíj: győzött és növelte előnyét Lando Norris
2025. november 08., szombat

Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől

Végső nyugalomra helyezték szombaton délután a nagyváradi Rulikowski Városi Köztemetőben Jenei Imrét, a magyar és a román labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitányát, aki 1986-ban a Bukaresti Steauával megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját.

Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől
Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől
2025. november 08., szombat

Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől

Hirdetés
2025. november 07., péntek

Európa-liga: újabb három ponttal gazdagodott a Ferencváros

A Ferencváros 3-1-es győzelmet aratott bolgár vendége, a Ludogorec felett a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtök este játszott negyedik fordulós mérkőzésén.

Európa-liga: újabb három ponttal gazdagodott a Ferencváros
2025. november 06., csütörtök

Épülget az erdélyi Colosseum: késve lesz meg Románia legnagyobb sportcsarnoka Brassóban

„Jól áll, előrehaladott szakaszban van” Románia legnagyobb sportcsarnokának építése Brassóban a polgármester szerint.

Épülget az erdélyi Colosseum: késve lesz meg Románia legnagyobb sportcsarnoka Brassóban
2025. november 06., csütörtök

Gianni Infantino FIFA-elnök is búcsúzik Jenei Imrétől: „öröksége és pályafutása mindenki emlékezetében élni fog”

A FIFA elnöke, Gianni Infantino csütörtökön a Román Labdarúgó-szövetségnek (FRF) címzett levélben fejezte ki részvétét a nemzetközi szövetség nevében a szerdán 88 éves korában elhunyt Jenei Imre halála miatt.

Gianni Infantino FIFA-elnök is búcsúzik Jenei Imrétől: „öröksége és pályafutása mindenki emlékezetében élni fog”
Hirdetés
Hirdetés