„Szépen haltunk meg" – összegzett az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 2016–2017-es szezonjában való szereplésért rendezett osztályozó vasárnapi visszavágója után Nagy Roland, akinek irányításával az UTA 1-0-ra legyőzte ugyan a vendég Voluntari FC-t, de az idegenbeli első összecsapás 3-0-s hazai sikere miatt az Ilfov megyeiek azok, akik jövőre is a Liga 1-ben léphetnek pályára, míg az UTA marad az egy csoportba tömörülő Liga 2-ben.
2016. június 12., 17:432016. június 12., 17:43
Az aradiak edzőjenek most is csak dicsérő szavai voltak, amikor legénységéről beszélt, mert meglátása szerint azok a nehézségek ellenére is szívvel-lékelekkel harcoltak. Ismét rámutatott arra, hogy a harcot ellenfelük kezdte nagyobb eséllyel, hiszen az élvonalban szerzett tapasztalatai mellett még a program is neki kedvezett.
A Voluntari ugyanis javában pihenhetett és készülhetett az osztályozóra, mialatt az UTA-nak – amely csak a Medgyesi Gaz Metan elleni direkt meccseinek eredményei miatt nem jutott fel egyenes ágon – előbb még a Călărași-on is át kellett verekednie magát. Nagy azonban hangsúlyozta, hogy még a 3-0-s voluntari-i vereség után is próbáltak pozitívan hozzáállni a visszavágóhoz, de most már nem marad más, mintsem készülni a következő Liga 2-es idényre.
Az osztályozó egyébként közel félórás késéssel kezdődött, mivel a találkozó előtt leszakadt az ég, a Motorul pályája – ahol az új stadion építése miatt a Maros-partiak játszanak – pedig használhatatlanná vált. A szervezők mellett még a futballisták, a játékvezetők és néhány fotós is azon dolgozott, hogy letakarítsák az esővizet a játéktérről. Előkerültek a vedrek, szivacsokkal és mezekkel próbálták felitatni a hatalmas tócsákat. Voltak, akik seprűvel „támadtak\", két játékos pedig egy ajtót használt lapátként, hogy letolja a vízmennyiséget a fűről.
Ilyen körülmények között még nehezebb helyzetben volt az UTA, amelyik végül Rus 88. percben szerzett góljával nyerte meg a találkozót. Az aradiak csatára, Marius Curtuiuş szerint ez akár azt is jelentheti, hogy képesek lettek volna a Liga 1-ben is helytállni. „Kár érte. Az biztos, hogy ennek a csapatnak jövőre fel kell jutnia az élvonalba\" – szögezte le.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!