
„Nem is védekeztünk, nem is támadtunk" – jellemezte sokat hibázó labdarúgóinak játékát a Steauát edző Laurențiu Reghecampf, miután 5-0-ra kikaptak Bukarestben a Manchester Citytől a Bajnokok Ligája-selejtezők utolsó fordulójának első, keddi meccsén.
2016. augusztus 17., 13:572016. augusztus 17., 13:57
2016. augusztus 17., 14:212016. augusztus 17., 14:21
A Joseph Guardiola sztármester által irányított angol csapat egyből lerohanta házigazdáit és beszorította őket a saját térfelükre. Egy-két ellentámadás erejéig megvillant ugyan a Nicușor Stanciu, Adi Popa és Hamorun alkotta trió, ám ez kevés volt a több százmillió euró értékű vendégekkel szemben.
A „piros-kékeket\" mindössze kapusuk, Niță mentette meg egy még nagyobb megaláztatástól, mert az eredmény dacára jó formában védett. Az egyéni hibákat viszont kegyetlenül büntette az ellenfél, így a 13. percben a brazil David Silva megszerezte a vezetést, majd az argentin Agüero lendült gólgyártásba, és az első húsz perc alatt kihagyott két büntetője után akcióból mesterhármasig jutott (42. perc, 79., 89.). A jövő szerdán esedékes visszavágón ledolgozhatatlannak tűnő eredményt a spanyol Nolito (49. p.) tette teljessé.
A kegyelemdöfést ugyanakkor nem a meccs után sportszerűen nyilatkozó City adta meg a román ezüstérmes „egójának\", hanem az örök rivális Dinamo, amely egészen elképesztő módon elérte, hogy a lelátókon ülők „Csak a Dinamo Bukarest” feliratú, piros-fehér színekből kirajzolódó koreográfiával fogadják a csapatokat a Național Arenában. A hihetetlen eseményről a ProSport úgy tudja, hogy George Becali klubtulajdonost csapták be magukat külföldi Steaua-drukkereknek kiadó dinamósok, akik természetesen látványos piros-kék műsort ígérve helyezték el a stadion székein a mezeket, amelyeket a mit sem sejtő nézők magukra öltöttek, így rajzolva ki a dinamós feliratot.
A BL-selejtezők utolsó fordulójának keddi játéknapján a Giurgiui Astrát korábba kiejtő Koppenhága FC 1-0-s előnybe került otthon az APOEL-lel szemben, a Borussia Mönchengladbach pedig 3-1-re nyert a Young Boys vendégeként. Az Ajax–Rosztov és a Zágrábi Dinamo–Salzburg találkozók 1-1-gyel végződtek. Csütörtökön már az Európa Ligában játszanak a főtáblára jutásért: az Astra 21.15-től fogadja a West Ham Unitedot.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!