
Fotó: Manases Sándor/U-bt.ro
Hat év után ismét bajnoki döntőt játszhat a Kolozsvári U-BT élvonalbeli férfi kosárlabdacsapata, mivel a legjobb négy között – 2-2-es összesítettbeli döntetlen után – szombaton hazai pályán 84:78-ra megnyerte az egyik fél harmadik győzelméig tartó elődöntő ötödik találkozóját a címvédő Nagyváradi VSK ellen.
2017. május 14., 17:202017. május 14., 17:20
A csalódott Körös-partiak edzője, Cristian Achim szerint a pályaelőny vezette sikerre a Szamos-partiakat, akik mindegyik találkozójukat megnyerték hazai közönségük előtt. Ezt az alap- és középszakasz megnyerésével harcolták ki, mint ahogyan mindvégig főesélyesnek számítottak az idei szezonban. Edzőjük, Mihai Silvășan elárulta,
Úgy véli, hogy lelkileg talpra álltak a váradi vereségek után, és szurkolóik támogatásával megvolt a kellő intenzitásuk ahhoz, hogy bejussanak a döntőbe.
Sikerüket Kuti Nándor – aki a váradiak elleni meccsen a kolozsváriak egyik legjobbja volt – szerb csapattársuknak, Rasicnak ajánlotta, aki mint ismeretes, a negyedik találkozón szenvedett műtéti beavatkozást igénylő sérülést.
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó, pénteken kezdődő aranycsatában a Steaua lesz az U-BT ellenfele, miközben a VSK a Szebennel csatázik majd a bronzéremért. A bukaresti alakulat, mint ismeretes, négy összecsapáson múlta felül erdélyi riválisát az elődöntőben.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!