Hirdetés

A futball-vb kétévenkénti megrendezésének ötletéről tárgyal a FIFA – Európa és az MLSZ nem lelkes

•  Fotó: FIFA

Fotó: FIFA

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) jövő csütörtökön online tárgyalást tart tagszervezetei részvételével a világbajnokságok kétévenkénti megrendezésének sokat vitatott ötletéről.

MTI

2021. szeptember 20., 18:302021. szeptember 20., 18:30

A FIFA hétfői közleménye szerint ez az első lehetőség arra, hogy a témában „az elkövetkező hónapokban konstruktív és nyílt egyeztetéseket folytassanak globális és regionális szinten is”.

„Miután ez egy labdarúgással kapcsolatos projekt, amelynek esetében a sportág globális érdekeit kell előtérbe helyezni, a folyamatba be kell vonni a játékosokat és az edzőket a világ minden tájáról” – írta a közleményben a FIFA.

Hirdetés

A világbajnokságok kétévenkénti megrendezésére vonatkozó javaslatot a FIFA technikai bizottsága is támogatta, Európában azonban heves ellenkezést váltott ki az ötlet, Aleksander Ceferin, az európai szövetség (UEFA) elnöke bojkottal fenyegetőzött, és találkozót sürgetett Gianni Infantino FIFA-elnökkel.

A francia Arsene Wenger által vezetett technikai bizottság szeptember 9-én hozta nyilvánosságra hivatalosan azt a javaslatot, amely szerint 2026-tól kétévente kellene világbajnokságot rendezni. Az európai bajnokságok és klubok, valamint az UEFA szerint azonban a naptár így is túlzsúfolt és az éljátékosok túlterheltek.

Wengerék és a FIFA álláspontja szerint viszont sok ország esetében az egyetlen igazi sportági húzóesemény a vb, ami mellett így szakmai indokok és erős gazdasági érvek is szólnak.

A technikai bizottság továbbá azt is javasolta, hogy az Európa-bajnokságok rendszerén is változtassanak, azokat 2027-től páratlan években rendezzék meg, így lehetőséget biztosítva, hogy 2026 után már 2028-ban is vb-t lehessen rendezni. Ceferin erre reagálva azt mondta, az UEFA nem érdekelt abban, hogy kétévente kerüljön sor Eb-re.

A kétévenkénti vb-rendezés Infantino forradalmi terve, az erről szóló tanulmány elkészítéséhez májusban a szervezet 211 tagjából 166 támogatását sikerült megnyernie.

A Magyar Labdarúgó Szövetség honlapján megjelent hétfői közlemény szerint a német, a portugál és a török szövetséghez hasonlóan minden erejével az UEFA-t támogatja az MLSZ a világbajnoki rendezés kérdésében. Mint írják, az MLSZ elnöksége aggodalommal tekint a FIFA terveire. Hozzátették, a labdarúgás elmúlt évtizedeiben a négyévente rendezett kontinensviadalok és a szintén négyévente rendezett világbajnokságok – a páros esztendőkben egymástól kétévente megtartva –, évtizedes és megingathatatlan hagyományt jelentenek.

„Meggyőződésünk, hogy egyedül a jelenlegi forma tudja biztosítani valamennyi kontinens nemzeti válogatottjai számára, hogy a legrangosabb világversenyen bizonyítsák tudásukat, a játékosok és klubjaik, az évtizedek alatt felhalmozott értékek sérelme nélkül” – áll a közleményben.

Az MLSZ álláspontja az, hogy miközben a stabil pénzügyi háttér megteremtése, a bevételek növelése minden szereplőnek érdeke, a játékosok testi épsége ennél is fontosabb szempont.

„Egyetlen felelős szövetség sem járulhat hozzá olyan versenynaptárhoz, amely ezt kockáztatja, és az egészségesnél nagyobb mértékű terhelésre kötelezi a labdarúgás legfontosabb résztvevőit”

– szögezte le a magyar szövetség.

Az MLSZ szerint Európában az összes érintett aktív szereplő, a játékosok, klubok, nemzeti szövetségek és az UEFA páratlan egységben, alapos indoklással elutasítják a kétévenkénti vb-rendezésre irányuló javaslatot.

A magyar szövetség érthetetlennek és és elfogadhatatlannak tartja, hogy a FIFA vezető személyei hetek óta teljes közömbösséget mutatnak, teljességgel figyelmen kívül hagyják azok véleményét, akikről a kérdés szól, akik nélkül a verseny nem létezhet.

„Erősen kifogásolható továbbá, hogy a sportdiplomáciában teljesen szokatlan módon az előterjesztés részletei a döntéshozók előtt máig ismeretlenek, a FIFA tagállamai, a konföderációk és még a FIFA Tanács tagjai sem kaptak tájékoztatást, ugyanakkor a FIFA elindította globális kommunikációját” – zárult az MLSZ állásfoglalása.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására

2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét

Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

2026. július 22., szerda

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról

A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát

Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát
2026. július 20., hétfő

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem
2026. július 19., vasárnap

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon

Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon

Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon
2026. július 17., péntek

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron

A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron
2026. július 17., péntek

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n

Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n
Hirdetés
Hirdetés