
Fotó: Pál Árpád
A Ferencváros nyerte a férfi vízilabda-Eurokupát: a zöld-fehérek a finálé szerdai visszavágójának hatgólos előnnyel vágtak neki a Nagyváradi VSK ellen, így a 7-7-es döntetlennel is magabiztosan hódították el a serleget.
2017. április 05., 23:382017. április 05., 23:38
A Ferencváros két hete, a párharc első mérkőzésén 12-6-ra nyert Nagyváradon, így jelentős előnnyel várta a visszavágót. A magyar csapat játékosai előzetesen hangsúlyozták, a második mérkőzésen elsősorban az elején kell rendkívül fegyelmezetten vízilabdázniuk, mivel a Nagyvárad várhatóan mindent egy lapra feltéve rohamoz majd.
Varga Zsolt vezetőedző tanítványai maximálisan betartották, amit ígértek, gyakorlatilag az első negyedben eldöntötték a kupa sorsát: a kétszeres olimpiai bajnok Madaras Norbert rövid időn belül két kapáslövésnél villantotta meg bal kezét, míg Marko Avramovic elhajlásból vette be a vendégek kapuját. A második felvonásban már a bihariaknak is akadtak szép megoldásai, de jelentősen nem tudtak faragni összesített hátrányukból.
A harmadik negyed elején újra Madaras vette elő kedvenc fegyverét, majd Avramovic lőtt gólt. A zárófelvonásban már mindenki az ünnepre készült, a Nagyvárad egyenlített is, aztán Madaras megúszásból megszerezte negyedik gólját, a vendégek azonban a végén emberelőnyben egyenlítettek.
A Ferencváros 19 esztendő elteltével nyert európai kupatrófeát azután, hogy 1998-ban a KEK-ben diadalmaskodott. Egy évvel korábban, az Eurokupa elődjének számító LEN Kupa döntőjében alulmaradt az Újpesttel szemben. Magyar csapatok közül legutóbb 2009-ben a Szeged ünnepelhetett európai kupagyőzelmet: a LEN Kupában bizonyult a legjobbnak.
Eurokupa, döntő, visszavágó:
FTC-PQS Waterpolo–Nagyváradi Digi VSK 7-7 (3-0, 1-3, 2-2, 1-2)
Gólszerzők: Madaras 4, Avramovic 3, illetve Negrean 3, Raden, Georgescu, Diaconu, Pavlovic.
A kupát 19-13-as összesítéssel a Ferencváros nyerte.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.