Hirdetés

A Dortmund simán letudta a halálcsoportot

Mind a nyolc Bajnokok Ligája-továbbjutást érő hely elkelt a legrangosabb európai futballsorozat szerdai játéknapján, így a halálcsoportnak nevezett D jelű kvartettben is, amelyben a Borussia Dortmund már egy fordulóval a vége előtt bebiztosította csoportelsőségét is.

Páva Adorján

2012. november 23., 06:362012. november 23., 06:36

 Ezt az Ajax Amszerdam otthonában aratott, 4-1-es győzelmüknek, illetve a Real Madrid manchesteri döntetlenjének köszönhetik a németek. A spanyoloknak szintén nyolcaddöntőt ér a pontszerzés. „A csoportgyőzelem olyan dolog, amelyre egyikünk sem számított a sorsolást követően. Őrület, de a csapat megérdemelte, így jövőre is ott leszünk a BL-ben” – mondta Jürgen Klopp, a Ruhr-vidéki gárda szakvezetője, akinek tanítványai – főleg a Götze–Reus–Lewandowski-támadótrió – Amsterdamban is ugyanazt a látványos és eredményes játékot produkálták, amelyhez idén már hozzászokhatott a futballszerető közönség.

A Dortmund 2003 után lesz ismét ott az egyenes kieséses szakaszban.
José Mourinhót, a Real trénerét – akinek 49 évesen ez volt a 100. BL-mérkőzése, ezzel a sorozat történetének legfiatalabb „százados” edzője lett – nem zavarja a második hely.

„Kétszer is végeztem már a második helyen a csoportban, és mindkét alkalommal megnyertük a trófeát” – nyilatkozta a korábban a Portóval és az Internazionaléval is győztes portugál szakember, akinek jelenlegi csapata hamar vezetést szerzett a City vendégeként, ám az Arbeola által összehozott piros lapos tizenegyes miatt csak egyetlen pontot szerzett, de ez is elég volt a biztos továbbjutáshoz. A D csoportban már csak az Európa Liga-folytatást érő hely megszerzése a tét: két hét múlva a 4 pontos Ajax Madridban, a 3 pontos Manchester City pedig Dortmundban vendégeskedik. Hosszú idő után pozitív hangulat uralkodik az AC Milannál, amely az 1941/42-es idény óta nem szerepelt ilyen rosszul az olasz bajnokságban, a BL-ben azonban a milánóiak 3-1-re nyertek a Juhász Rolandot nélkülöző Anderlecht vendégeként, ezzel – a Málaga mögött – bebiztosították nyolcaddöntős szereplésüket.

A lombardiai alakulatban „álomgólt” szerzett Philippe Mexés: a francia válogatott védő a balról érkező beadást mellel feltette a levegőbe, majd 16 méterről fantasztikus, ollózó mozdulattal talált a kapuba. A másik két, szerdán „terítékre került” csoportban már csak az első helyért harcolnak: az A jelű négyesben egyaránt győztes Porto és Paris Saint-Germain Franciaországban dönt erről, a portugáloknak elég egy döntetlen a csoportelsőséghez.

A B csoportban a Schalke rendelkezik pontelőnnyel az Arsenallal szemben, a záró körben a németek a biztos utolsó Montpellier, a sorozatban 13-adszor nyolcaddöntős Ágyúsok pedig az Olimpiakosz otthonában lépnek pályára.

Eljárás indult Adriano ellen
Az Európai Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága eljárást indított Luiz Adrianóval szemben, aki rendkívül sportszerűtlen módon szerzett gólt a Sahtar Doneck Nordsjaelland elleni Bajnokok Ligája-mecscsén. A keddi találkozó 26. percében, 1-0-ás dán vezetésnél a hazaiak egyik futballistájának sérülése miatt a bíró megállította a játékot, majd átadta a labdát Williannek, a Sahtar középpályásának, aki – az íratlan szabályoknak megfelelően – vissza akarta adni, és ezért a Nordsjaelland térfelére rúgta azt. Az érkező labdára azonban a brazil támadó a döbbenten álló dán védők között lecsapott, majd a szintén értetlenkedő kapust kicselezve az üres kapuba gurított. Középkezdés után az ukránok játékosa, Stepanenko megakadályozta, hogy a dánok szabadon gólt lőjenek. A testület kedden tárgyalja a futballista ügyét, a találkozót egyébként 5-2-re nyerte a Sahtar, Adriano pedig mesterhármassal zárt.


Bajnokok Ligája, csoportkör, 5. forduló, szerda esti mérkőzések, A csoport: FC Porto–Zágrábi Dinamo 3-0 (L. González 20., J. Moutinho 67., Varela 85.), Kijevi Dinamo–Paris Saint-Germain 0-2 (Lavezzi 45., 52.). A csoport állása: 1. Porto 13 pont – már továbbjutott, 2. PSG 12 – már továbbjutott, 3. Kijev 4, 4. Zágráb 0. B csoport: Arsenal–Montpellier 2-0 (Wilshere 49., Podolski 63.), Schalke 04–
Olimpiakosz 1-0 (Fuchs 77.). A csoport állása: 1. Schalke 11 – már továbbjutott, 2. Arsenal 10 – már továbbjutott, 3. Olimpiakosz 6, 4. Montpellier 1. C csoport: Anderlecht–AC Milan 1-3 (De Sutter 78., ill. El Shaaraw 47., Mexés 71., Pato 91.; kiállítva: Nuytinck 70. – Anderlecht), Zenit–Málaga 2-2 (Danny 49., Fajzulin 86., ill. Buonanotte 8., Seba 9.). A csoport állása: 1. Málaga 11 – már továbbjutott, 2. Milan 8 – már továbbjutott, 3. Zenit 4 (5-9), 4. Anderlecht 4 (2-7). D csoport: Ajax Amsterdam–Borussia Dortmund 1-4 (Hoesen 86., ill. Reus 8., Götze 36., Lewandowski 41., 67.), Manchester City–Real Madrid 1-1 (Agüero 74. – 11-esből), ill. Benzema 10.; kiállítva: Arbeola 73. – Real). A csoport állása: 1. Dortmund 11 – már továbbjutott, 2. Real 8 – már továbbjutott, 3. Ajax 4, 4. City 3.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 20., hétfő

Gheorghe Hagit kinevezték a román válogatott szövetségi kapitányává

Gheorghe Hagit hétfőn hivatalosan is beiktatták a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi tisztségébe. A bemutatáson a veterán világklasszis úgy fogalmazott: óriási megtiszteltetés és egyben nagy felelősség számára Romániát képviselni.

Gheorghe Hagit kinevezték a román válogatott szövetségi kapitányává
Hirdetés
2026. április 13., hétfő

Nagyváradon játszik majd a magyar női kézilabda-válogatott az Eb-n

A tavalyelőtt bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott a nagyváradi csoportban szerepel majd a decemberi Európa-bajnokságon.

Nagyváradon játszik majd a magyar női kézilabda-válogatott az Eb-n
2026. április 13., hétfő

Diószegi László: nehéz nap után vagyunk, de muszáj felkelni, küzdeni tovább

Nehéz nap után vagyunk, de muszáj felkelni, küzdeni tovább! – szögezte le hétfőn Diószegi László, a Sepsi OSK futballklub elnöke.

Diószegi László: nehéz nap után vagyunk, de muszáj felkelni, küzdeni tovább
2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
Hirdetés