Fotó: Barabás Ákos
Végig kiélezett és izgalmas mérkőzésen az FK Székelyudvarhely 6-3-ra legyőzte a címvédő Marosvásárhelyi City'ust vasárnap este, és ezzel bejutott az élvonalbeli teremlabdarúgó-bajnokság elődöntőjébe, ahol a Dévai Autobergamo lesz az ellenfele.
2017. április 24., 17:222017. április 24., 17:22
A korábbi vásárhelyi meccs megnyerésével előnybe került hargitai együttes magabiztosan kezdett hazai közönsége előtt, de a kezdetben kihagyott helyzetek miatt a 14. percig kellett várni arra, hogy a vezetést megszerezzék. Nem sokkal ezután már két gólra nőtt az előnyük, amire a vendégek vészkapusos taktikával választoltak. Szépítésükre nem maradt el a hazai válasz, de a második félidő elején egymás után két góllal egyenlített a City\'us. A győzelemben reménykedő vásárhelyiek mindent egy lapra feltéve támadtak ezután is, de a kapufánál messzebbre már nem jutottak, miközben a kapkodásukat kihasználó udvarhelyiek további három góllal biztosították be a továbbjutáshoz szükséges második győzelmüket.
A legjobb négy között azzal a Dévával találkoznak, amelyik moldvai sikere után hazai közönsége előtt is felülmúlta 9-2-re a Iași-t, Jakab Zoltán pedig a mezőny legjobb játékosállományát tulajdonítja neki. A Román Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapjának nyilatkozó SZFK-edző abban reménykedik, hogy számukra jól alakul a hazai pályán esedékes első meccs. „Nagyon nehéz ellenfél, de bízom a hazai találkozóban. Azt a rendes játékidő alatt meg kell nyernünk\" – fogalmazott.
A másik ágon az alapszakaszgyőztes Galac játszhat majd a döntőbe jutásért, miután hazai közönsége előtt 8-3-ra nyerte meg a Sepsiszentgyörgyi Spicom elleni második mérkőzését. Ellenfele a Temesvári Informatica–Călărași párharc továbbjutója lesz. Ennek a csatának a második találkozóját hétfő este rendezik, a meccset a Bega-partiak várják 1-0-s előnyből.
A motiváció legtöbbször hirtelen felindulásból fakad, hosszú távon viszont a fegyelem az, ami fenntartja az állandó fejlődést – vallja Kisjancsi András, aki nemrég korcsoportjában első, összesítésben pedig negyedik helyen végzett egy kerékpárversenyen.
A Nagyváradi VSK vízilabdacsapata nyerte a Román Kupát, miután a szombat esti döntőben 14-9 arányban legyőzte a bukaresti Dinamo együttesét. A nagyváradi pólósok egy héttel ezelőtt elhódították a Szuperkupát is.
Pénteken kezdődik a jégkorong Erste Liga 18. idénye, amelyben már nem vesz részt az osztrák bázisú bajnoksághoz csatlakozó Ferencváros, így szakértők szerint az erdélyi csapatok számítanak esélyesnek.
Magyarország labdarúgó-válogatottja 3-2-re vereséget szenvedett Portugáliától Budapesten a világbajnoki selejtezősorozat keddi játéknapján, az F csoport második fordulójában.
Felavatták kedden a román színekben négyszeres olimpiai bajnok Szabó Katalin szobrát, amelyet Székesfehérváron az Olimpiai Parkban, a helsinki játékokon 16 aranyérmet nyert magyar sportolók emlékét megörökítő alkotás mellett állítottak fel.
A csapatkapitány Szoboszlai Dominik kiegyezne azzal, ha a magyar labdarúgó-válogatott kedden hazai pályán döntetlent érne a portugálok ellen a 2026-os világbajnokság selejtezősorozatában.
Két góllal vezetett, mégis döntetlent játszott Marco Rossi együttese Írország ellen a 2026-os világbajnokság szombat esti selejtezőmérkőzésén. A magyar labdarúgó-válogatott a második félidő nagy részében emberhátrányban játszott.
Marco Rossi szövetségi kapitány szerint nüanszok dönthetik el szombaton a magyar labdarúgó-válogatott írországi rajtját a világbajnoki selejtezősorozatban.
Az erőviszonyokat tekintve talán a legfontosabb mérkőzéssel kezdi meg a 2026-os világbajnokság selejtezősorozatát a magyar labdarúgó-válogatott, amely 1986 után juthat ki ismét a sportág legnagyobb seregszemléjére.
Meglepő nevek vezetik a romániai játékvezetők idei kereseti listáját: egy nem FIFA-kerettag bíró kapta a legtöbb pénzt.