
Bár a pocsék Liga 1-es szezonrajtot maga mögött tudó CFR futballcsapata hétfőn kikapott a Petrolul vendégeként, a kolozsvári játékosok most először kiharcolták Petre Grigoraş vezetőedző elismerését.
2013. október 01., 17:012013. október 01., 17:01
2013. október 01., 20:462013. október 01., 20:46
A Gépész utcaiakat eddig összesen hat találkozón irányító tréner elmondása szerint tanítványai végre jó játékot és nagy küzdeni akarást mutattak az eső áztatta, itt-ott tócsákkal „tarkított” ploieşti-i pályán – Grigoraşnak leginkább az tetszhetett, hogy csapata még az első félidőben 0-2-ről felállt és kiegyenlített Djokovic két találatával. Az első negyed órában simán bekapott két gólt azonban nehezen felejtik a szurkolók, de leginkább azt, hogy fordulás után már csak a Petrolul talált be, így megnyerte a találkozót.
„Úgy gondolom, jó játékot mutattunk, a legjobbat, mióta itt vagyok, de a Petrolul nagyon erős, főleg hazai pályán. Megvoltak a lehetőségeink 2-2-nél is, ám sajnos nem éltünk velük. Nincs mit felrónom tanítványaimnak, ezîttal nagyon küzdöttek, a végén gratuláltam nekik” – fogalmazott a táblázat 13. helyére visszacsúszó CFR edzője, aki a jövőre nézve biztatónak nevezte a Ploieşti-en látottakat. Grigoraş ugyanakkor – elődjei, illetve a klubvezetés gőgösségét idézve – kijelentette, számukra nem kihívás az Európa Liga-indulásra feljogosító bajnoki helyezés kiharcolása: „Vagy a bajnoki címért harcolsz, vagy nincs miért, most az építkezés a legfontosabb.”
A találkozón egyébként csak idegenlégiósok találtak be – nem véletlen, hiszen a CFR és a Petrolul keretében található a legtöbb külföldi futballista (17, illetve 15). Az Astra szintén idegenlégiósok góljaival verte a Brassói FC-t, így vezeti a Liga 1-et.
Liga 1, 9. forduló, hétfői eredmények:
Petrolul Ploieşti–Kolozsvári CFR 3-2 (Dore 11., Teixeira 13., Priso 67., ill. Djokovic 25., 38.)
Astra Giurgiu–Brassói FC 3-0 (Bukari 50., Ivanovszki 85., Yazalde 92.)
Ceahlăul Piatra Neamţ–Concordia Chiajna 3-1 (Golubovics 28., E. Jula 65., M. Constantinescu 87., ill Wellington 93. – 11-esből)
Korábban: Kolozsvári U–Săgeata Năvodari 1-1, Pandurii Târgu Jiu–Medgyesi Gaz Metan 1-2, Steaua–Temesvári ACS Poli 3-0, Brassói Corona–FC Botoşani 1-2, Konstancai Viitorul–FC Vaslui 2-0, Galaci Oţelul–Dinamo 1-2.
A Liga 1 élcsoportja: 1. Astra 19 pont/8 mérkőzés (23-6), 2. Steaua 19/7 (19-5), 3. Petrolul 19 (13-7), 4. Botoşani 18, 5. Ceahlăul 16.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!