Hirdetés

A Brassó kanadai mesterét nevezték ki a román hokiválogatott vezetőedzőjévé

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

A Brassói Coronával országos bajnokságot nyerő Martin Lacroix lett Románia férfi jégkorong-válogatottjának vezetőedzője – jelentette be hivatalos honlapján a barcasági klub. 

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2017. március 29., 18:112017. március 29., 18:11

A kanadai szakember a Galacon rendezendő divíziós világbajnokságon debütál majd új tisztségében, amelyet nem csak megtiszteltetésnek, hanem új kihívásnak és nagy felelősségnek érez. Szerinte a csapat képes lesz arra, hogy az A csoport élén végezzzen és feljusson a második divízióból az elsőbe. „Először is a mentalitáson szeretnék változtatni, de minden egyes mérkőzést nagyon alaposan elő fogunk készíteni. A játékosok egy részét ismerem, mert tanítványaim a Brassói Coronánál, de örömet jelent majd felfedezni a többieket is\" – fogalmazott a kapitány.

Az április 3. és 9. között rendezendő tornára ugyanis már kiküldték a meghívókat 31 hokisnak, akik közül Bíró Ottó, Bors Huba, Nagy Csaba, Nagy István, Tőke Zoltán, Robert Gliga, Trancă Dániel, Zsók Levente, Molnár Zsolt és Fodor Csanád is a barcasági „Farkasok\" újdonsült országos bajnokai. Mellettük szokás szerint a Csíkszeredai Sportklub és a Galaci Dunărea adja a játékosok többségét – egyaránt hatot –, de a Gyergyószentmiklósi Progymból és a Steauából is várnak jégkorongozókat a válogatottba.

A négy „idegenlégiós\" között a Mol Liga-győztes Miskolci DVTK Jegesmedvék kapusa, Adorján Attila neve szerepel a listán, de Györfy Tihamér (Debrecen), Részegh Tamás (Pirati Chomutov, Csehország) és Rokaly Szilárd (Székesfehérvári Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia) is tagja a bő keretnek. Románia sorrendben Belgium, Szerbia, Izland, Ausztrália és Spanyolország legjobbjaival mérkőzik majd meg. Minden egyes összecsapását 20 órától rendezik, és a DigiSport fogja közvetíteni.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 11., kedd

Sima váradi vereség a vízilabda Bajnokok Ligájában

Elszenvedte második vereségét a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti együttes a kedd esti harmadik fordulóban simán kikapott hazai medencében az olasz Bresciával szemben, így lecsúszott csoportja harmadik helyére.

Sima váradi vereség a vízilabda Bajnokok Ligájában
Hirdetés
2025. november 10., hétfő

Belényesi Dávidék a szívüket is kiteszik a medencében a váradi vízilabdacsapat előmeneteléért

Tavalyi kiváló szereplésének megismétlése, a legjobb nyolc közé jutás szempontjából nagyon fontos mérkőzés vár a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában a Nagyváradi VSK-ra, amely a kőkemény Brescia együttesét fogadja kedden.

Belényesi Dávidék a szívüket is kiteszik a medencében a váradi vízilabdacsapat előmeneteléért
2025. november 10., hétfő

Derült égből edzőváltás a Csíkszeredai Sportklubnál

Peteris Skudra lett a jégkorong Erste Ligában szereplő Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A klub honlapja hétfőn számolt be arról, hogy a szlovák Extraligából érkező lett szakember a héten már megkezdi a munkát a Sportklubnál.

Derült égből edzőváltás a Csíkszeredai Sportklubnál
2025. november 09., vasárnap

Szoboszlai és Kerkez is mindent megtett, mégis csúnyán kikapott a Liverpool

Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a címvédő Liverpool FC 3-0-ás vereséget szenvedett a Manchester City vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.

Szoboszlai és Kerkez is mindent megtett, mégis csúnyán kikapott a Liverpool
Hirdetés
2025. november 09., vasárnap

Forma-1-es Brazil Nagydíj: győzött és növelte előnyét Lando Norris

Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíjat vasárnap Sao Paulóban, ezzel a sikerrel tovább növelte az előnyét a világbajnoki pontverseny élén csapattársával, az ötödikként célba érő Oscar Piastrival szemben.

Forma-1-es Brazil Nagydíj: győzött és növelte előnyét Lando Norris
2025. november 08., szombat

Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől

Végső nyugalomra helyezték szombaton délután a nagyváradi Rulikowski Városi Köztemetőben Jenei Imrét, a magyar és a román labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitányát, aki 1986-ban a Bukaresti Steauával megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját.

Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől
Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől
2025. november 08., szombat

Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől

2025. november 07., péntek

Európa-liga: újabb három ponttal gazdagodott a Ferencváros

A Ferencváros 3-1-es győzelmet aratott bolgár vendége, a Ludogorec felett a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtök este játszott negyedik fordulós mérkőzésén.

Európa-liga: újabb három ponttal gazdagodott a Ferencváros
Hirdetés
2025. november 06., csütörtök

Épülget az erdélyi Colosseum: késve lesz meg Románia legnagyobb sportcsarnoka Brassóban

„Jól áll, előrehaladott szakaszban van” Románia legnagyobb sportcsarnokának építése Brassóban a polgármester szerint.

Épülget az erdélyi Colosseum: késve lesz meg Románia legnagyobb sportcsarnoka Brassóban
2025. november 06., csütörtök

Gianni Infantino FIFA-elnök is búcsúzik Jenei Imrétől: „öröksége és pályafutása mindenki emlékezetében élni fog”

A FIFA elnöke, Gianni Infantino csütörtökön a Román Labdarúgó-szövetségnek (FRF) címzett levélben fejezte ki részvétét a nemzetközi szövetség nevében a szerdán 88 éves korában elhunyt Jenei Imre halála miatt.

Gianni Infantino FIFA-elnök is búcsúzik Jenei Imrétől: „öröksége és pályafutása mindenki emlékezetében élni fog”
2025. november 06., csütörtök

Nagyváradon, a Bodola Gyula Stadionban ravatalozzák fel Jenei Imrét

Pénteken a nagyváradi Bodola Gyula Stadionban vehetnek végső búcsút a szerdán elhunyt legendás edzőtől, Jenei Imrétől tisztelői.

Nagyváradon, a Bodola Gyula Stadionban ravatalozzák fel Jenei Imrét
Hirdetés
Hirdetés