
A Steaua elleni rangadót megnyerve, csoportmásodikként jutott vasárnap tovább a Nagyváradi VSK férfi vízilabdacsapata a Bajnokok Ligája második selejtezőköréből, miközben a román bajnokként induló bukaresti alakulat elbúcsúzott a sorozattól.
2016. október 16., 17:302016. október 16., 17:30
2016. október 16., 17:372016. október 16., 17:37
Az nem okozott különösebb meglepetést, hogy a H csoport házigazdája, a főesélyesként induló Primorje Rijeka már szombaton bebiztosította a kvalifikációt, ezért a válogatott centert, Cosmin Radut foglalkoztató együttes már azt is „megengedhette” magának, hogy másnap 12-5-re alulmaradjon a Sabadellel szemben.
Ez az eredmény ugyanakkor még kiélezettebbé tette az utána rendezett Nagyvárad–Steaua meccset, hiszen amíg a partiumiak előtte 9-7-re kikaptak házigazdáiktól, a Steauával 10-10-es döntetlent elérő spanyolokat már – a tavalyi sikerüket megismételve – magabiztosan, 10-6-ra múlta felül a VSK. Mivel a bukarestiek is kikaptak 10-9-re a Primorjétól, ezért vasárnap még nyitott volt a harc a szintén továbbjutást jelentő második helyért. Ennek megfelelően kiélezett csatát vívtak a felek. A harmadik játékrész végén még Andrei Iosep tanítványai vezettek, de aztán Kádár Kálmán legénysége az utolsó negyedben fordított és 12-10-re megnyerte a találkozót. A H csoport végeredménye: 1. Primorje 6 pont, 2. Nagyvárad 6, 3. Sabadell 4, 4. Steaua 1.
A Körös-parti „piros-kékekhez\" hasonlóan a két magyarországi együttes, a Budapesti OSC és az Eger is csoportmásodikként lépett tovább. Előbbi a bresciai F csoport küzdelmeit még a szerb Crvena zvezda elleni 8-7-es döntetlennel kezdte, de utána már a Sintez Kazany és a házigazda olaszok ellen is 11-11-es döntetlent ért el. Mivel a Brescia a szerbek mellett az oroszokat is legyőzte, ezért 7 ponttal megnyerte a csoportot, miközben Vincze Balázs edző tanítványai 5 ponttal zártak a Kazany (4) és a Crvena zvezda (0) előtt.
Az OSK-hoz hasonlóan az Eger továbbjutása is csak vasárnap koradélután dőlt el, pedig házigazdaként és első számú kiemeltként fogadták a mezőnyt. Többek között azt a Mornar Splitet, amelyet az első selejtezőkörben már a Nagyváradi VSK is legyőzött, ezért az talán nem okozott meglepetést, hogy az egriek vasárnap 15-8-ra nyertek ellenük. Az viszont már igen, hogy a négyesben az ugyancsak első körből érkezett Verona végzett az első helyen, ráadásul százszázalékos teljesítménnyel, mert még a házigazdákat is felülmúlta 10-9-re. Dabrowski Norbert csapata mögötte hat ponttal a második lett, míg a Marseille (3 pont) és a Split (0 pont) búcsúzik a sorozattól.
Mindez azt is jelenti, hogy a főtáblára jutásért rendezendő utolsó selejtezőkörben a VSK nem kaphat magyarországi ellenfelet, mert a csoportgyőzteseket a csoportmásodikokkal sorsolják össze a soron következő oda-visszavágós párharc előtt. A már említett csapatok mellett a Herceg Noviban játszott G csoportot a Hannover nyerte meg a házigazda Jadran előtt.
Elszenvedte második vereségét a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti együttes a kedd esti harmadik fordulóban simán kikapott hazai medencében az olasz Bresciával szemben, így lecsúszott csoportja harmadik helyére.
Tavalyi kiváló szereplésének megismétlése, a legjobb nyolc közé jutás szempontjából nagyon fontos mérkőzés vár a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában a Nagyváradi VSK-ra, amely a kőkemény Brescia együttesét fogadja kedden.
Peteris Skudra lett a jégkorong Erste Ligában szereplő Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A klub honlapja hétfőn számolt be arról, hogy a szlovák Extraligából érkező lett szakember a héten már megkezdi a munkát a Sportklubnál.
Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a címvédő Liverpool FC 3-0-ás vereséget szenvedett a Manchester City vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.
Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíjat vasárnap Sao Paulóban, ezzel a sikerrel tovább növelte az előnyét a világbajnoki pontverseny élén csapattársával, az ötödikként célba érő Oscar Piastrival szemben.
Végső nyugalomra helyezték szombaton délután a nagyváradi Rulikowski Városi Köztemetőben Jenei Imrét, a magyar és a román labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitányát, aki 1986-ban a Bukaresti Steauával megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját.
A Ferencváros 3-1-es győzelmet aratott bolgár vendége, a Ludogorec felett a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtök este játszott negyedik fordulós mérkőzésén.
„Jól áll, előrehaladott szakaszban van” Románia legnagyobb sportcsarnokának építése Brassóban a polgármester szerint.
A FIFA elnöke, Gianni Infantino csütörtökön a Román Labdarúgó-szövetségnek (FRF) címzett levélben fejezte ki részvétét a nemzetközi szövetség nevében a szerdán 88 éves korában elhunyt Jenei Imre halála miatt.
Pénteken a nagyváradi Bodola Gyula Stadionban vehetnek végső búcsút a szerdán elhunyt legendás edzőtől, Jenei Imrétől tisztelői.
szóljon hozzá!