
Fotó: MTI
A címvédő Szolnokkal azonos csoportba sorsolták a kibővített mezőny miatt szabadkártyával főtáblás román bajnok Steauát a férfi vízilabda-Bajnokok Ligája 2017–2018-as szezonjának október végén kezdődő csoportkörében.
2017. augusztus 30., 18:052017. augusztus 30., 18:05
Kettejük mellett még az olasz Pro Recco, a német Spandau, a holland AZC Alphen, a francia Nizza és két, a selejtezőkből érkező együttes szerepel majd a B jelű nyolcasban, míg a másik ágon az orosz Moszkvai Dinamo, a horvát Jug Dubrovnik, a spanyol Barceloneta, a német Waspo Hannover, a szerb Belgrádi Partizan, a görög Olimpiakosz Pireusz, valamint két „selejzezős” alakulat harcol majd a nyolcas döntőért.
A júniusi Final Eightbe a két csoport legjobb négy-négy együttese kvalifikál, de mivel annak a házigazda Pro Recco alanyi jogon részvevője, a B jelű nyolcasból a legjobb három együttes léphet majd tovább. A selejtezők szeptember 15-17-ei első körében a Budapesti OSC érdekelt a boszniai A csoportban a Terrassa, a Sintez Kazany, a Banja Luka és a Porrtuense társaságában, míg a Nagyváradi VSK az Egerhez hasonlóan a második selejtezőszakaszban kezdi meg szereplését az európai kupasorozatban.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!