
Továbbjutott a Nagyváradi VSK férfi vízilabdacsapata a Bajnokok Ligája első selejtezőköréből: három győzelemmel, egy döntetlennel és csupán egy vereséggel harmadikként zárta vasárnap a szerbiai Kragujevacban megrendezett csoportviadalt.
2013. szeptember 29., 19:232013. szeptember 29., 19:23
Dorin Costrăş, a váradiak edzője már a kvalifikációs torna előtt jelezte, hogy erős ellenfeleiktől nem szabad megijedniük, hanem épp ellenkezőleg, a játékukra ösztönzően kell hogy hasson a nívós mezőny. Ennek szellemében már az első nap begyűjtöttek három pontot a francia Montpellier ellenni 12-11-es sikerrrel, majd másnap a Szpartak Volgograd ellen kiharcolt 8-8-as döntetlen igazi bravúrnak számított, hiszen a Sebes-Körös-parti piros-kékek 7-2-es orosz vezetés után hozták vissza a meccset.
A házigazda és az elmúlt szezonban Európa Kupát nyert Radnickitől ugyan 13-5-re kikaptak, de a német Hannovert már magabiztosan verték 11-5-re, míg vasárnap a montenegrói bajnok Budvát is felülmúlták 12-5-re. A statisztikákból kitűnik, hogy Costrăş teljes legénysége kivette a részét a sikerből, a gólszerzők listájára feliratkozott például Ramiro Georgescu, Tiberiu Negrean, Vojiszlav Cupics, Kádár Kálmán, Mihnea Chioveanu, Nicolae Diaconu és Alex Popoviciu is.
Világliga: Románia kapta a szerbeket
Románia a szerbekkel és az oroszokkal került egy csoportba, míg a világbajnok Magyar-ország a horvátokkal és a görögökkel mérkőzik meg a férfi vízilabdázók Világliga-selejtezőjében. A harmadik csoportban Montenegró, Németország és Szlovákia játszik majd. A körmérkőzéses kvalifikációs torna találkozói novemberben kezdődnek: a románok 12-én Oroszországban mártóznak meg a medencében, míg Benedek Tibor legénysége hazai pályán vív meccset a görögök ellen.
A B csoportot a Radnicki nyerte meg 15 ponttal, a 10 pontos Volgograd pedig csak jobb gólkülönbséggel (49-42) előzte meg a Nagyváradot (48-42); a Budva 6, a Hannover 3, a Montpellier pedig pont nélkül zárt. Az első öt helyezett kvalifikált a második körbe, míg a sereghajtó az Európa Kupában folytatja. A másik ágról csak a Máltai Valettának nem sikerült a továbbjutás, az orosz Sintez, a horvát Mladost, az olasz Carpisa, a francia Marseille és a holland Borculo is a BL-ben folytatja a szereplést.
A második körben a most továbbjutott tíz együtteshez csatlakozik hat kiemelt gárda, köztük a Szolnok is. A mezőny majd októberben, négy kvartettre osztva mérkőzik meg, a váradi klub vezetősége pedig már jelezte, hogy tornát rendezne a második körben.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!